Szeretet és költészet egy gyermek életéért

Jótékonysági előadás a beregszászi színházban

2011. december 23., 09:00 , 571. szám
Gál Natália és Simon Denisz az előadás után

Férfiak és nők címmel mutatta be önálló estjét a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban Gál Natália színművésznő december 19-én. Az előadás jótékony célt szolgált, az est bevételét ugyanis a Kárpátaljai Gyermekmentő Szolgálat közreműködésével a kétéves, sürgős műtétre szoruló Simon Denisz megsegítésére ajánlották fel.

A beregszászi színház művészének egyszemélyes produkcióját először a budapesti közönség láthatta még november 19-én, a hétfő esti előadás tekinthető tehát a kárpátaljai premiernek.

„Szerelem, tisztaság, szeretet, odaadás, hűség, alázat, hit. Jelentenek-e még valamit számunkra, és mennyire fontosak? Pedig ha elgondolkodnánk, s megértenénk, hogy mennyire értékesek ezek a dolgok, akkor észrevennénk, hogy az élet, amely bennünk és körülöttünk létezik, mennyire csodálatos, ha van szemünk és szívünk, hogy meglássuk” – e szavakkal indítja előadását Gál Natália. Az egyórás műsorban a továbbiakban elhangzottak József Attila, Vári Fábián László, Nemes Nagy Ágnes, Czuczor Gergely, Amáru, Robert Burns, Arthur Rembaud, Pierre de Ronsard, Paul Verlaine és Francois Villon versei, valamint részletek Mark Twain Ádám és Éva naplója című művéből.

A Férfiak és nők így egy elgondolkodtató est a szerelemről, férfi és nő kapcsolatáról, odaadásról, áldozatról és helytállásról, s tán még az élet értelméről is. „Az előadás üzenetét talán Éva fogalmazza meg a legpontosabban a műsor végén, amikor elmondja, hogy a szeretett emberért dolgozunk, fáradozunk, imádkozunk és az utolsó leheletéig az ágya mellett ülünk. Úgy hiszem, nem létezik ennél nagyobb és szebb áldozat” – mondta el lapunknak a beregszászi premiert követően a művésznő.

„Mindig is nagy álmom volt, hogy készítsek egy estét a szerelemről – avat be a produkció keletkezésének történetébe. – Eleinte egy többszereplős előadást terveztem, amelyben a dramaturgi munkát is magam végeztem volna, mert szeretem az ilyen feladatokat, aztán mégis úgy alakult, hogy egyedül csináltam meg a műsort. Kezdetben úgy volt, hogy csak verseket mondok majd, de rábukkantam Mark Twaintől az Ádám és Éva naplójára, s beleszerettem a szövegbe, bár elsőre talán furcsán hat, és megoldani sem egyszerű, hogy egyedül alakítsam Ádámot és Évát a színpadon.”

A színház és a művésznő az előadás teljes bevételét a kétéves nagybégányi Simon Denisz megsegítésére ajánlották fel, aki veleszületett szív- és érrendszeri megbetegedésben szenved. Az egyetlen megoldás a kisfiú életének megmentésére a szívműtét lenne, amit a fiatal szülők nem képesek önerőből kifizetni – mondta el Cilyó Sándor, a beteg gyermek támogatását felvállaló Kárpátaljai Gyermekmentő Szolgálat vezető munkatársa, aki az előadást követően köszönetet mondott mindazoknak, akik jelenlétükkel és adományaikkal hozzájárultak e nemes ügyhöz.

A segítő szándék nem idegen a beregszászi magyar színháztól, tudtuk meg Balázsi József színigazgatótól, hiszen tavasszal a társulat már ajánlott fel előadást hasonlóan nemes célra. Egyébként is, mikor jusson eszünkbe, ha nem most, karácsonykor, hogy vannak embertársaink, akik rászorulnak a segítségünkre? – teszi fel a kérdést Gál Natália.

szcs