Röviden a gyümölcsfák tavaszi metszéséről II.

Télen az időjárás sokszor a négy fal közé kényszeríti a kertészeket. Ám a jó szakember vagy az elkötelezett hobbikertész ilyenkor sem hagyja sarokba szorítani magát, hanem felkészül a tavaszra, továbbképzésre fordítja az időt. Parászka Györgyöt, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárát arra kértük, hogy a kezdő kertészek számára foglalja össze a gyümölcsfák tavaszi metszésének alapjait. Előző számunkban az általános tudnivalókról esett szó, míg ezúttal inkább a gyakorlat felől közelítünk a témához.

– Milyen szempontok szerint metsszük meg fáinkat?

– Mint arról már az előző alkalommal is szó esett, metszéskor mindenekelőtt az elhalt, beteg, sérült részeket távolítsuk el a fákról. Ezt a munkát ilyenkor, télvíz idején is végezhetjük fagypont feletti hőmérsékletnél, feltéve, hogy nem ejtünk túl nagy sebeket a fa még élő szövetén, mert később egy erősebb fagy komoly károkat okozhat a növényben a megsebzett részen keresztül. Egyúttal az erőteljesen felfelé vagy befelé növő vízhajtásokat is lenyesegethetjük ilyenkor, annyival is kevesebb munkánk marad tavaszra. Ezután kezdhetjük el alakítani a koronát az elképzeléseinknek megfelelően, figyelembe véve a választott termesztési módot, a fa állapotát stb.

– Hol, hogyan csattanjon a metszőolló?

– A vesszőt tanácsos mindig közvetlenül rügy fölött levágni olymódon, hogy a vágási felület inkább távolodjék a rügytől, azaz ne „vágjuk alá” a rügy mögött az ágat. Figyeljünk oda, hogy lehetőség szerint a koronából kifelé néző, egészséges, erőteljes rügyet hagyjunk az ág végén, hiszen ebből nő majd tovább a vessző, s nem volna jó, ha sűrűsödést okozna, azaz a korona belseje felé, vagy a közeli vesszők növekedési irányát keresztezve fejlődne tovább. A diákok figyelmét is fel szoktam hívni a főiskolán arra, hogy szinte minden növénynél, így a gyümölcsfáknál és a szőlőnél is megfigyelhető az úgynevezett csúcstolerancia, vagyis az utolsó, ágvégi rügy hajtja a legerősebb hajtást, ha tehát engedjük, hogy az utolsó rügy befelé álljon, azzal később nehezen korrigálható hibát követünk el.

Az ágakat lehetőség szerint egészen elágazásig metsszük vissza, s ne hagyjunk csonkokat. A vastagabb ágak elhalt csonkjainál ugyanis könnyen korhadni, odvasodni kezd a fa, elfertőződhet a seb, ami az egészséges szöveteket is megtámadhatja, s hosszabb távon egy nagyobb ág keringését, tápanyagellátását is károsan befolyásolhatja. A szakirodalom is úgy tartja, hogy a sebgyógyulás a rügy, illetve az elágazás közelében a legjobb.

Igyekezzünk úgy eltávolítani a felesleges ágakat, hogy azáltal minél kisebb sebfelület keletkezzék. A vágási sebeket faragjuk simára, s lehetőség szerint azonnal kezeljük valamilyen speciális sebkezelő anyaggal, vagy legalább olajfestékkel, hogy megakadályozzuk az elfertőződést. Ha nagyobb sebről van szó, nem árt később még néhányszor bekenni azt.

Ne feledjük, hogy a metszéssel a fa növekedését, magasságát is befolyásolhatjuk, azaz különösen az első években rendkívül fontos, merre hagyjuk terjeszkedni a vázágakat.

Hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, hogy a metszés során a fa ágaival együtt sokat veszít elraktározott tápanyagaiból, ezért – különösen egy kiadós metszés után – gondoskodjunk róla, hogy a trágyázás révén a fa pótolhassa veszteségeit.

– Mit tehetünk annak érdekében, hogy megakadályozzuk a fa hasadását?

– A nagyobb ágakat ajánlott több részben eltávolítani, hogy elkerüljük a hasadást, ami az ág súlya miatt kisebb vagy nagyobb mértékben óhatatlanul bekövetkezik ilyenkor. Hasonló megfontolásból a vastagabb ágak átvágását se végezzük egyszerre. Kezdjük azzal, hogy alulról elfűrészeljük az ágat körülbelül az egyharmadáig, majd ezután a vágás fölött felülről lefelé haladva fűrészeljük át a megmaradt részt is. Mivel a fa az elágazásnál különösen könnyen hasad, adott esetben tanácsos lehet egy kisebb csonkot hagyva lefűrészelni az ágat a fentebb leírt módon, majd külön levágni-lefaragni a megmaradt csonkot.

– Az előző számunkban megjelent írás nyomán több olvasónk kérte, hogy foglalkozzunk részletesebben a fák ifjítását szolgáló metszéssel. Mit kell tudnunk erről?

– Fiatalításra elsősorban az elöregedett termőalapú fáknál van szükség. Ilyenkor erőteljesen visszavágjuk a fákon a vázkarokat, minek hatására a rejtett rügyekből új hajtások képződnek, amelyekből idővel új koronát, új termőalapot nevelhetünk. Megjegyzendő, hogy az ifjítás olyankor is szükségessé válhat, ha a fánk súlyosan megsérült, esetleg valamilyen betegségen esett át, vagy csupán előnytelen koronaformáján szeretnénk változtatni. Nem árt, ha a fiatalítás előtti esztendőben a szokásosnál is bőségesebb trágyázással gondoskodunk a fa tápanyag-utánpótlásáról, mintegy felkészítve a növényt a rá váró megpróbáltatásokra, s az ifjítást követően is fokozott gondoskodást, trágyázást, öntözést, növényvédelmet igényel. Ifjításkor különösen fontos, hogy gondosan kezeljük az okozott sebeket. Lényeges, hogy a visszavágott ágakon megmaradó gallyakat hagyjuk meg, ne metsszük le. Ha jól végeztük el a munkánkat, idővel a rejtett rügyekből hajtások fejlődnek, s ezekből, no meg a megmaradt ágakból kialakíthatjuk az új koronát. A megifjított fának legalább 3-4 évre van szüksége ahhoz, hogy ismét jó termést hozzon. Általánosságban elmondható, hogy az almatermésűek jellemzően sikeresen ifjíthatók, míg a csonthéjasok rosszabbul reagálnak az efféle beavatkozásra.

– Milyen eltérések mutatkoznak a metszésben fajták szerint?

– Külön cikket érdemelne, hogy a különféle gyümölcsfafajtákat miképpen célszerű metszeni, hiszen szinte mindegyikük specifikus bánásmódot igényel. Az almafát például számos módon metszhetjük, akár lugasban is termeszthetjük, de a körténél is választhatunk például a karcsú orsó vagy a vezérágas metszés közül. Az őszibarackot ugyanakkor jellemzően katlan formára szoktuk metszeni, a koronalombozat és a vesszők durván 70 százalékát távolítva el. A szőlőhöz hasonló metszést alkalmazunk ilyenkor, amennyiben hagyunk egy rövid ugarcsapot és egy kevéske termőrészt. A cseresznyét nem nagyon szoktuk visszametszeni, legfeljebb a lefelé hajló ágakat. A szilvafát azért érdemes megmetszeni, mert ha kevesebb termést hagyunk rajta, szebb lesz a gyümölcs. A diófa ugyanakkor köztudottan egyáltalán nem igényel metszést, elegendő, ha a sérült vagy beteg ágakat távolítjuk el.

Felhívnám a hobbikertészek figyelmét arra, hogy esetükben nem a metszés az egyetlen módja annak, hogy a gyümölcsfák méretét szabályozzák. Amennyiben rendelkeznek elegendő területtel a kertben, úgy „vad” alakjában is termeszthetik a gyümölcsfákat, de egyébként ma már számos fajta, elsősorban alma és körte szerezhető be törpítő hatású alanyba oltva. Kapható új-zélandi törpe őszibarack is, amely mindössze egy méter körüli nagyságot ér el, s gyönyörű gyümölcsöket terem.

pszv