Szilveszteri buli a válság jegyében

2011. december 30., 09:00 , 572. szám

Összeállításunkban annak jártunk utána, mennyit költünk idén szilveszteri mulatozásra, hogyan köszöntjük 2012-t, a Sárkány évét, mennyibe kerül, ha valamelyik hegyi üdülőben töltjük az előttünk álló hétvégét síeléssel.

Az R&B Group közvéle­ménykutatása szerint, amelyet a Szegodnya napilap internetes változata idéz, Ukrajna lakosságának 73 százaléka azt tervezi, hogy otthon szilveszterezik, minden tizedik megkérdezett pedig a barátaihoz megy vendégségbe az év utolsó napján. Csupán három százalékunk fog éttermekben vagy klubokban ünnepelni, a megkérdezettek hat százaléka viszont még nem döntötte el, mit csinál az idei esztendő utolsó óráiban. Egyébként az ukrán lakosság legalább két százalékának egyáltalán nem áll szándékában köszönteni az új évet, további két százalékuk pedig magányosan várja majd, hogy éjfélt üssön az óra.

Minden hatodik ukrán állampolgár, azaz a lakosság mintegy 16 százaléka nem tervez ünnepi vacsorát, minden negyedik megkérdezett (23%) pedig még nem döntötte el, hogy süt-e, főz-e majd az ünnepre. Akik már elhatározták, hogy társaságban, ünnepi asztalnál köszöntik az újévet, átlagosan öt vendéget várnak, s ugyancsak átlagosan mintegy 558 hrivnyát, azaz fejenként 111 hrivnyát szándékoznak elkölteni a megvendégelésükre.

A Deloit nemzetközi tanácsadó cég kutatása értelmében az ukránok december 31-ről január 1-jére virradóra átlagosan 3665 hrivnyát készek elkölteni-elmulatni, ami 23,4 százalékkal több, mint tavaly (2807 hrivnya). Ennek az összegnek több mint a fele ajándékokra megy el, hiszen a szláv lakosság körében rögzült hagyomány értelmében az ajándékozás ideje nem a karácsony, hanem az év utolsó napja. A pénz további egyharmadát az ünnepi menüre, 13 százalékát pedig mozira, kávézóra és a szórakozás, kikapcsolódás egyéb formáira költik.

A gazdasági válság második hullámára váró európaiak ugyanakkor a felmérések szerint zömükben meghúzzák a nadrágszíjat. Például az államcsőd fenyegette görögök 79 euróval csökkentették szilveszteri ünnepi költségvetésüket, s átlagosan 319 eurót, vagyis mintegy 3349,5 hrivnyát költenek majd.

A szilveszteri ünneplésnek az átlagostól ugyancsak eltérő, extrém formái is előfordulnak, amikor a pénz nem akadály. E tekintetben Ukrajnában kétségtelenül Kijev, a főváros a listavezető, ahol akár egy egész aquaparkot is kibérelhetünk a szilveszteri buli helyszínéül egyetlen éjszakára potom 300 ezer hrivnyáért. Ehhez képest olcsó, „csupán” 33 ezer hrivnyába kerül, hogy kibéreljünk egy luxusvagont az ukrán államvasutaktól, ha útközben szeretnénk mulatni, s 25 ezerért bérelhető ki a fővárosban hasonló célra egy metrókocsi. Igaz, a föld alatt állítólag szeszes italt nem szolgálnak fel…

Kárpátalján jellemzően ennél lényegesen szerényebben ünnepelnek. Beregszász, Ungvár vagy Munkács meghatározó éttermeiben jellemzően személyenként 500 és 1000 hrivnya közötti áron lehet helyet, azaz asztalt foglalni, amiben az ünnepi menün kívül általában benne foglaltatik az „élő” zene és a műsor ára is.

Az 1000 hrivnyán felüli tarifák már nem annyira gyakoriak, de azért ritkáknak sem mondhatók a luxuskategóriába sorolható ajánlatok. Példának álljon itt az egyik kárpátaljai hegyi szálló távolról sem egyedi szilveszteri ajánlata: három éjszaka a kétszemélyes luxuslakosztályban reggelivel és a szilveszteri mulatsággal 12 600 hrivnyáért, amiből mintegy 3200 hrivnya az ünnepi vacsora két személyre.

Látszólag olcsóbban ússzák meg a szilveszter éjszakát, akik étterem helyett valamelyik diszkót választják. Az általunk megkérdezett vidéki és ungvári diszkók jellemzően 50-70 hrivnyáért kínálnak belépőjegyet a szilveszter éjszakai bulira, ahol azután mindenki vérmérséklete és pénztárcájának vastagsága szerint rendelhet.

Az éjszakai klubbokban fejenként 100 és 300 hrivnya között mozognak a szilveszteri jegyárak. Azzal a megoldással is találkoztunk az egyik ungvári szórakozóhelyen, hogy a 300 hrivnyás asztalfoglalás árában pezsgő és gyümölcskosár foglaltatik benne, minden egyébért viszont fizetnie kell a vendégnek.

Az újkori ukrajnai szilveszteri hagyományok közé tartozik, hogy aki megengedheti magának, téli vakációra, síelni indul a Kárpátokba. Ami a kárpátaljai „síparadicsomokat” illeti, hó hiányában igen keservesen indult a szezon, csupán az utóbbi napok időjárása kecsegtet javulással. Leghavasabb hegyünkön, a Drahobraton és környékén is mindössze két hete kezdődött meg az idény, de jelenleg is közel egy méter vastag hótakaró vája a vendégeket.

A Krasziján a sítelep honlapjának (http://krasiya.info) fóruma szerint a főbb pályák felső szakaszán van némi hó, főleg a hóágyúknak köszönhetően. A Borzsa-havasok sípályáin is azt ígérték, beindulnak a hóágyúk – már ahol vannak.

A turisztikai cégek adatai szerint egyébként a pihenés a Kárpátokban idén télen 10-15 százalékkal kerül többe, mint tavaly.

szcs/bj