Ezrével végeztek ki gyerekeket a szerb kommunisták?

2012. január 13., 09:00 , 574. szám

Több ezer gyereket végeztek ki a kommunisták Szerbiában – állítja Srdan Cvetkovic belgrádi történész, a tömegsírok megjelölésével és az áldozatok összeírásával foglalkozó szerb állami bizottság titkára.

A 2009-ben megalakult bizottság azoknak a tömegsíroknak a jegyzékbe vételén dolgozik, amelyek 1944. szeptember 12-től, a kommunisták vérengzéseinek kezdetétől keletkeztek. Az elmúlt év munkájáról szóló jelentés szerint a szerbiai likvidáltak listája a 2011-es évben 17 ezer új névvel bővült, így már 36 ezer áldozat neve található rajta – írja a belgrádi Blic napilap a történészre hivatkozva.

A levéltári kutatások során kiderült, hogy az áldozatok kilencven százalékát bármiféle ítélet nélkül végezték ki. Eddig 206 tömegsírt vettek nyilvántartásba, közülük 33 keletkezésének körülményeit kutatták fel, kettőt kihantoltak.

Srdan Cvetkovic elmondta: még nem tudni pontosan, hogy hány kiskorú személyt végeztek ki a kommunisták Szerbia-szerte, becslése szerint azonban a gyermekáldozatok száma több ezerre tehető. Mint mondta, sok gyermek osztozott – különösen a Vajdaságban – a legjobb kragujeváci gimnazista, Ziva Kovanovic sorsában, akit 15 évesen, 1945. március 31-én végeztek ki mindössze azért, mert nem tette magáévá a kommunista meggyőződést – magyarázta Cvetkovic.

A történész rámutatott arra is: a kutatások felgyorsítását a műszaki felszereltség hiánya és az utazásokhoz szükséges pénz előteremtése hátráltatja. Elmondása szerint a bizottság tagjai korábban főként saját költségükre utaztak. 2011-ben már kaptak bizonyos segítséget a kormánytól, ezért is jobbak az eredményeik, de a támogatás korántsem elegendő az alapos terepi kutatások elvégzéséhez.

(MTI/hirado.hu/Kárpátalja)