Jövőre halasztották a népszámlálást

2012. január 20., 09:00 , 575. szám

Az országos népszámlálásra 2013-ban kerül sor, addig pedig 2012-ben Harkiv megyében gyakorolnak majd – közölte január 11-i sajtótájékoztatóján Szerhij Tihipko kormányfőhelyettes és szociálpolitikai miniszter. Szavai szerint a népszámlálást még három évvel ezelőtt kellett volna megtartani – írja a LIGABusinessInform.

„2012-ben csak egy adott régióban fogunk népszámlálást tartani, amely lényegében megfelel Ukrajna társadalmi összetételének, hogy tesztelést folytassunk – ez csak felkészülés lesz a népszámlálásra, és majd jövőre zajlik le a teljes értékű népszámlálás” – mondta el a politikus, hozzátéve, hogy Harkiv megye lesz a szóban forgó bázisrégió, amelyre utalt.

Az eredetileg idén decemberre tervezett összeírás körülbelül egymilliárd hrivnyájába kerülhet a költségvetésnek – teszi hozzá a korrespondent.net. A hírportál emlékeztet arra is, hogy 2010 decemberében már tartottak egy próbanépszámlálást Harkiv megye Dergacsi járásában, később azonban a kormány 2012-re halasztotta az összeírást. 2011 januárjában Mikola Azarov kormányfő bejelentette, hogy megkezdődött a felkészülés a népszámlálásra, amelyet 2012-ben folytatnak le.

A nemzetközi gyakorlat szerint körülbelül tízévente tartanak országos népszámlálást. Ukrajnában az első, s ez idáig az egyetlen népszámlálásra 2001-ben került sor. Előzőleg 1989-ben, még a Szovjetunió idején volt népszámlálás errefelé.

szcs