Ha a testvér nem gondozza a fél házát

2012. február 3., 09:00 , 577. szám

„Amikor édesanyánk elhunyt, egy ház maradt ránk. Ebben a házban laktunk a testvéremmel együtt, oda voltunk bejelentve mindketten. A temetés után nem írattuk az ingatlant a saját nevünkre, sőt még a hagyatéki eljárást intéző közjegyzőnek sem nyújtottunk be kérvényt az örökségünkre vonatkozóan. Nem sokkal később – anélkül, hogy átvette volna az örökségét – meghalt a testvérem is. A felesége és két nagykorú gyermeke már nyolc éve nem laknak a házban, bár oda vannak bejelentve. Így a ház egyik felét mi lakjuk a családommal, a másik fele üresen áll. A testvérem felesége a bírósághoz fordult, amely elmondása szerint őt és gyermekeit a fél ingatlan örökösének ismerte el. Ők azonban nemcsak hogy nem laknak a nekik ítélt házrészben, de nem is gondozzák azt. Az ingatlannak az a része már több éve fűtetlenül áll, amitől az egész épület állaga romlani kezdett. Jogot formálhatok-e az üresen maradt házrészre, miután úgyis én gondozom az épületet, ráadásul szükségünk volna a lakóterületre, mivel a gyermekeimnek és az unokáknak nincs saját lakásuk?”

– Mindenekelőtt szögezzük le, hogy bár semmit sem tettek ez ügyben, ön és testvére mégis édesanyjuk örökébe léptek a jog szempontjából, miután vele együtt laktak halála pillanatában (lásd Ukrajna Polgári Törvénykönyve (PTK) 1268. paragrafusát!).

Ami az épület állapotát illeti, a PTK 322. paragrafusa értelmében az ingatlan tulajdonosai kötelesek fenntartani a tulajdont. Ebből kiindulva önnek jogában áll keresettel fordulni a bírósághoz, hogy az utasítsa a másik házrész tulajdonosát vagy tulajdonosait az ingatlan fenntartásával kapcsolatos kötelezettségek teljesítésére, valamint követelheti a tétlenségükkel okozott anyagi és erkölcsi kár megtérítését, illetve a kártérítési összeg behajtását. A kártérítés mértékéről szakértői vizsgálat alapján dönt majd a bíróság.

Ugyanakkor az érvényes jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy kilakoltassa vagy akaratuk ellenére a tulajdonrész eladására kényszerítse a többi tulajdonost.

hk