Dr. Diószegi László előadása

Magyar néptánctörténeti szakkollégium a főiskolán

2012. február 17., 09:00 , 579. szám

Dr. Diószegi László ismert magyarországi műemlékvédő, közgazdász, néptáncos és koreográfus vállalta, hogy a beregszászi diákok számára négy előadás keretében próbálja meg bemutatni a magyar táncművészetet és tánckultúrát. A múlt heti első előadásakor zsúfolásig megtelt a főiskola Gross Arnold terme, ahol az előadó a magyar néptánc történetével igyekezett megismertetni a hallgatóságot, illusztrációként bemutatva a 1950-es években készült eredeti filmfelvételeket, majd a legtávolabbi gyökerekre visszanyúló körtáncok közül néhányat meg is tanított az érdeklődő diákoknak és tanároknak.

Dr. Diószegi László előadásából a hallgatóság megtudhatta, hogy a Kárpát-medencére jellemző gazdag tánckultúra korábban a nyugati kereszténység elterjedési területén mindenütt jellemző volt, és egymásra jelentős hatást gyakorolva párhuzamosan fejlődött. A Nyugat-Európában azonban már a XIX. század elején beköszöntő polgárosodás és urbanizáció hamar eltüntette ezt a kultúrát, megváltoztatva a paraszti közösségek életformáit. A polgárosodó parasztság új divatoknak hódolt, és ott felváltották a hagyományos táncokat a polgári hatású kötött páros táncok. Ezek a kötött páros táncok megtalálhatóak a magyar tánckultúrában is (porka, hétlépés, gólya), de míg nálunk ez a hatalmas kincsestár pici kis rétege, addig a nyugat-európai vidékeken szinte kizárólagossá vált. Érdekesség, hogy a Kárpát-medence mellett Európa más perifériáin is fennmaradtak párhuzamosságok. Például az Erdélyből ismert reneszánsz gyökerű páros táncainkhoz meglepően hasonlók maradtak fenn a norvég és svéd paraszti kultúrákban. A kora középkori gyökerű ugrós táncainkhoz hasonlókat pedig Szicíliában és a dél-olasz vidékeken lehetett korábban találni, de már ott is eltűnőben vannak.

A Kárpátok hegyláncaitól keletre a tatárok és törökök által megszállt vagy sanyargatott vidékekre csak elvétve jutottak el az európai divatáramlatok. Például a művészettörténeti korszakok közül a gótika és a reneszánsz a Kárpátokon belül maradt, ugyanez volt a helyzet a néptánccal is. A Nyugat-Európából induló páros táncok divatja csak elvétve jutott túl a Kárpátokon. Ebből következően a Balkántól a kelet-európai vidékekig megmaradtak azok a középkori eredetű táncformák, amelyeket körtáncoknak, lánctáncoknak nevezünk, ott a tánckultúra soha nem érte el azt a szintet, amit nálunk elért.

Európában és a világon egyedül az egykori Magyarországon maradt fenn az összes jellegzetes középkori táncforma egy helyen. Plusz itt megtalálhatóak a kelet-európai vagy balkáni körtáncok is. A Kárpát-medence táncát az improvizatív táncformák jellemzik. A mi táncainknak a legjellegzetesebb sajátossága az egyéni rögtönzések óriási tárháza.

A Kárpát-medence tánctörténeti rétegei között is a legősibb a körtánc-, lánctáncforma. Európa más vidékeihez hasonlóan a középkorban Magyarországon is a körtáncok voltak az első néptáncok. Ezek megszületésének és divatjának kettős oka van. Egyrészt ez egy közösségi táncforma – a körnek varázsa van, amely nagy közösségi élményt ad. Másrészt a középkori Európában az egyház paráznaságnak tartotta a páros táncot, míg a lánctánc elfogadható volt számára.

Már a középkori metszeteken is láthatunk karddal táncoló katonát. Ez az úgynevezett fegyvertánc, amelynek a változataiból kialakultak az eszközös táncok, például a botos táncok, amelyek magyar nyelvterületen ugyancsak bőségesen megtalálhatóak. Az évszázadok múlásával a fegyvertáncok típusból elmaradtak az eszközök (fegyverek, botok), kialakult egy önálló és nagyon gazdag tánctípus, ez az ugrós és legényes táncok típusa. Az ugróst páros táncban is táncolják, a legényes pedig egy virtuóz, csak férfiak által táncolt, önmutogatásra szolgáló változat.

A reneszánsz idején hirtelen áttörtek az egyház által szabott nagyon szigorú gátak, és lehetőség nyílott arra, hogy érzelmek is megnyilvánulhassanak a táncok során. Ekkor keletkeztek a régi stílusú páros táncaink. A tánc ekkor már nem rítus, nem egyfajta virtuozitás, hanem egy szerelmes játék a férfi és a nő között. Ez a korszak eltartott egészen az újkorig, egészen a XIX. századig, amikor a gazdasági fejlődés olyan szintre jutott, hogy egyfajta nemzeti egységesítés ment végbe. A régi stílusú táncainkra épülve, de azt egységesítve hozta el ez a korszak az újabb táncdivatot. Ez volt a csárdás és a verbunk kialakulásának időszaka.

Legvégül a polgáriasodás hatását is felleljük a magyar népi tánckultúrában, amely a hagyományos tánckultúránk szétesésének a kezdete volt.

Végül az említett tánctípusok bemutatása után Diószegi László több körtáncot is megtanított a hallgatóságnak. Legközelebbi beregszászi előadása március 21-én lesz, ahová a szervezők szívesen várják a főiskolai hallgatók mellett az érdeklődőket is.

Badó Zsolt

„Nagyon örülök ennek a felkérésnek”

Dr. Diószegi László beregszászi előadását követően rövid beszélgetésre kértük, hogy bemutathassuk olvasóinknak, illetve, hogy beszámolhassunk a beregszászi főiskolán elkezdett előadássorozatáról, amely az érdeklődők számára szabadon látogatható.

– Hogyan kezdett foglalkozni a magyar néptánccal?

– A legtöbb magyarországi fiatalhoz hasonlóan én is a táncházmozgalom hatására kezdtem el táncolni. Aztán annyira megtetszett, hogy egyre többet foglalkoztam vele. Kilenc éven át a Bartók Béla Táncegyüttesben táncoltam, majd elkezdtem koreografálni. Magyarországon nincs koreográfus képzés, de sokat tanultam a mesterektől. Volt egy időszaka az életemnek, amikor a Honvéd Együttesnek a koreográfusa voltam. Mostanában inkább a néptánctörténet felé fordultam, de ez nem jelenti azt, hogy nem táncolok, mellette együttest vezetek, koreografálok, illetve a Magyar Táncművészeti Főiskolán is tanítok koreográfiai ismereteket.

– Minek köszönhetjük a beregszászi előadássorozatát?

– A felsőszinevéri és az erdélyi tusványosi táborokban hasonló néptáncműsort mutattunk be. Mindkét helyszínen ott volt dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, tetszett neki és arra kért, hogy ezt egy kicsit részletesebben itt a főiskolai hallgatóknak is mutassam be. Nagyon örülök ennek a felkérésnek.

Négy előadásra vállalkoztam, havonta egyre. Az első két előadás a magyar néptánc történeti fejlődését mutatja be, az említett tánctípusok ismertetésével és illusztrációjával. A harmadik előadás egy magyar színpadi néptánctörténetet mutat be dióhéjban. A negyedik befejező alkalomkor pedig a Válaszút Néptáncegyüttes és Szalonna és Bandája közreműködésével élőben is láthatják azt, amit most felvételekről. Illetve, nyilván ott is lesz a koreográfiákkal kapcsolatban is mondandóm.

A következő előadások dátumai: március 21., április 18., a májusi sokszereplős időpont kapcsán pedig még egyeztetünk.

dózsa