Beregszász: Az UMDSZ lefoglalta a Petőfi-szobrot?

2012. március 9., 09:00 , 582. szám

Lapunk előző számában beszámoltunk arról, hogy az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és Beregszász UMDSZ-es vezetése, végérvényesen felrúgva a majd másfél évtizedes megállapodást, nem hajlandó hozzájárulni ahhoz, hogy idén a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szervezze Beregszászban a március 15-i közös központi ünnepséget. Ezt most már írásba is adta Gajdos István polgármester, méghozzá ukránul.

A két magyar szervezet, a KMKSZ és az UMDSZ még 1997-ben állapodott meg arról, hogy felváltva rendezik Beregszászban a március 15-i megemlékezést. Később, 2000-ben ehhez a kettőshöz harmadikként csatlakozott a város önkormányzata is. A KMKSZ Beregszászi Alapszervezete azonban úgy látja, hogy mióta Gajdos István, az UMDSZ elnöke lett Beregszász polgármestere, a KMKSZ kiszorulni látszik ebből az együttműködésből.

Miután idén a KMKSZ lenne az ünnepség soros rendezője, múlt szerdán képviselői benyújtották erre vonatkozó kérvényüket a város önkormányzatánál. Gajdos István azonban szóban már akkor arról tájékoztatta a városi KMKSZ-alapszervezet vezetőit, hogy kérelmüket valószínűleg elutasítják, mivel idén az UMDSZ szervezi az eseményt.

Az elutasítást azóta írásba is adta a polgármester. A Kovács Miklósnak, a KMKSZ elnökének címzett ukrán nyelvű levélben Gajdos István azt írja, hogy az UMDSZ nemzeti tanácsának elnöke még február 8-án levélben kért engedélyt ünnepi rendezvényre az 1848–49-es magyar forradalom 164. évfordulója alkalmából 2012. március 15-én kijevi idő szerint 11 órától 16 óráig, amit meg is kapott. A levél szerzője, aki egyben az UMDSZ elnöke is, ezért azt írja, hogy megadhatják a kért engedélyt Kovács Miklósnak, de csak 16 órától (kijevi idő szerint). Gajdos István egyben felajánlja a KMKSZ elnökének, hogy ünnepeljen együtt a Beregszászi Városi Tanáccsal és az UMDSZ-szel 13 órától (!) kijevi idő szerint.

Bocskor László, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének elnöke a városvezető levelére reagálva lapunknak elmondta: úgy érzik, ki vannak zárva az ünneplésből. Hangsúlyozta: nevetséges, hogy az UMDSZ ötórás műsorra kért engedélyt. Mint rámutatott, még sohasem tartott ennyi ideig nemzeti ünnepünk méltatása a városban a kilencvenes évek eleje óta, amikortól ismét lehetőségünk nyílik rá, s bizonyára most sem fog. „Nyilvánvalóan szándékosan foglalták le ezt a több órás időszakot, hogy kiszoruljunk a szobor mellől, hogy ne rendezhessünk ünnepséget a lakosság számára legmegfelelőbb napszakban” – mutatott rá az alapszervezet elnöke. – Ezek után nem tudunk vele együtt ünnepelni, hiszen március 15. a becsület, a tisztesség, a kitartás ünnepe. Egyébként is, lehetetlen egy olyan ember mellett ünnepelni, emlékezni nemzeti hőseinkre, aki Beregszászban önálló magyar iskolát zárat be, aki elbújik a magyar himnusz engedélyezéséről rendezett városi tanácsi szavazáskor; sőt még azt is képtelen elérni, hogy az általa vezetett városban a veszett kutyák ne támadják meg a lakosokat – tette hozzá Bocskor László.

zzz