Ukrajna: a hanyatlás törvényszerűsége

2012. március 9., 09:00 , 582. szám

Nem a politikán múlik, hogy az ukrán társadalom abbahagyja a zuhanást, s végre emelkedő pályára álljon – vallja Olekszandr Svirkov. A szerzőnek a pravda.com.ua portálon megjelent eszmefuttatásából ajánlunk most néhány gondolatot az olvasók figyelmébe.

Egy adott időintervallumban a társadalom akár a felemelkedés, akár az összeomlás, a hanyatlás állapotában is lehet. Amennyiben felemelkedőben van, úgy ez az emelkedés mindenben tetten érhető: a politikában, a gazdaságban, az oktatásban egyaránt. Ha viszont a társadalom több mint egy évtizede a hanyatlás, a degradáció fázisában leledzik, úgy ez a zuhanás, leépülés is meglehetősen gyorsan megmutatkozik az élet valamennyi, vagy legalábbis a legtöbb területén.

Ukrajna nyilvánvalóan már rég a degradáció stádiumában van. Minden degradál – a gazdaság, a kultúra, az oktatási rendszer, a tudomány, az erőszakszervezetek stb.

Természetesen a hanyatlás nem azonos mértékű mindenütt. Egyes szférák gyorsabban degradálódnak, mások lassabban. Valószínűleg sok függ a zuhanás előtt elért fejlettségi foktól, az adott szférákat strukturáló intézmények összetettségétől, az azokban dolgozó emberek iskolázottsági és műveltségi szintjétől, s végül a világban tapasztalható konjunktúrától is.

Azonban az ukrán társadalom valamennyi alapstruktúrája magán viseli az oszlás bélyegét. Még az IT- és a pénzügyi szektor is, amennyiben azok számára ugyancsak a mi felsőoktatási intézményeink képeznek kádereket. Igaz, ez utóbbi szektorokban a hanyatlás nem annyira észrevehető annak köszönhetően, hogy erőteljes pénzügyi és technológiai források táplálják őket, többek között kívülről is.

A degradáció nem egyenletesen megy végbe. A viszonylag „sima” szakaszokat hirtelen omlások szakítják meg, amikor a helyzet szó szerint a szemünk láttára romlik: az előbb még tartotta magát egy szint, aztán egyik pillanatról a másikra itt egy másik, egy lényegesen alacsonyabb. A felsőoktatásban például a legutóbbi ilyen összeroppanás a kredit-modulos rendszer bevezetésével következett be…

És most a legfontosabbról, a politikáról. Sok elemző elkövet egy alapvető hibát az Ukrajnában zajló politikai folyamatokat elemezve. Ettől a hibától előrejelzéseik sok tekintetben megalapozatlanokká válnak. A hiba lényege, hogy úgy tekintik az ukrajnai politikai folyamatokat, mint amelyek alapvetően függetlenek a rohamosan degradálódó gazdaságtól, kultúrától, oktatástól. Konkrétan ez abban nyilvánul meg, hogy a politikára leginkább mint a pártoknak a hatalomért folytatott küzdelmére tekintenek, mint küzdelemre a nyugati és a keleti beállítottságúak stb. között. Abban, hogy magát ezt a küzdelmet úgy állítják be, mint ami meghatározza az ország sorsát, s nemcsak a választások idején, hanem a köztes időszakokban is.

Ez a nézőpont feltételezi, hogy Ukrajna sorsa szempontjából rendkívül fontos, melyik párt nyeri a választásokat, ki lesz az elnök, leküzdik-e a nacionalisták a parlamentbe jutás küszöbét, összefog-e az ellenzék és így tovább.

Ez a nézőpont ugyancsak feltételezi, hogy a politikai folyamat lényegében oszcillál: egyes erők hatalomra kerülnek, mások a háttérbe szorulnak, azután talán ismét előre törnek; a „demokrácia mértéke” hol nő, hol csökken. Az egyik politikai erő hatalomra kerülését a gazdaságban és az egyéb szférákban esetlegesen bekövetkező alapvető javulással hozzák összefüggésbe, a másikét a romlással.

Tagadhatatlan, hogy vannak érintkezési pontok. Azonban sokkal fontosabb az, amiről a fentiekben volt szó, hogy a politikai folyamat az ukrajnai élet valamennyi szférájára kiterjedő degradáció sokkal globálisabb folyamata közepette zajlik. Éppen ez a mega- vagy szuperfolyamat határozza meg azt a röppályát, amelyen mozgunk, s egyáltalán nem a politikusok, a pártok vagy a Nyugat–Kelet, Oroszország–EU stb. típusú geopolotikai paradigmák közötti nemegyszer álságos vetélkedés.

A hanyatlás attól függetlenül folytatódik, hogy melyik párt van hatalmon, mely erő képviselője ül az elnöki székben. Egyszerűen minden alkalommal az éppen kormányzót szidják a hanyatlás miatt. Azonban az, aki kormányoz, csupán a politikai folyamat szubjektuma, aki majdhogynem véletlenül került a kormánykerék mögé. Képletesen szólva, a politikusok azért versengenek, hogy kormányozhassák egy kicsit a zuhanó repülőgépet.

Persze valamennyien arról ordibálnak, hogy tudják, hogyan vezessék ki a gépet a dugóhúzóból, néhányan talán őszintén hiszik is ezt. Valójában azonban ők a tényeket tekintve ugyanolyan áldozatai a katasztrófának, mint az egész ukrán nép, a különbség legfeljebb annyi, hogy nekik vannak offshore cégeik… vagyis ejtőernyőik…

Más szóval, nem fontos, ki ül a repülő kormányánál – ha a hajtóművek nem működnek, a gép mindenképpen lezuhan. A különbség talán csak abban lehet közöttük, mennyire meredek lesz a zuhanás. Ezért a kérdés nem annyira az, hogy ki ül a kormánynál, mint inkább, hogy sikerül-e újraindítani a hajtóműveket. Amíg még van rá idő.

És végül. Szándékosan nem esett szó arról, miért kezdődött a zuhanás – ez egy lényegesen terjedelmesebb eszmefuttatást igényelne, mint amilyenre e helyütt mód van. Ugyanígy megjósolhatatlan, mikor és hogyan kezdődik meg az ukrán társadalom felemelkedése, s megkezdődik-e egyáltalán. Egyszerűen azért nem, mert a felemelkedés nem egy adott pillanatban kezdődik el, úgymond, nem valaki hatalmi döntésének az eredménye.

A felemelkedés a nép legmélyebb rétegeiben érlelődik – vagy nem érlelődik egyáltalán. De akkor, ebben az utóbbi esetben, csak annyit mondhatunk: jaj a legyőzötteknek!

hk