Nemes Nemzet Est

2012. április 13., 10:00 , 587. szám

Három évvel ezelőtt a mezőkaszonyi református gyülekezetben nemzetépítő kör indult útjára Nemes Nemzet Est elnevezéssel. Mint Radvánszky Ferenc helyi református lelkipásztor elmondta, a kör tevékenysége nagyon sikeres.

„Mind a kárpátaljai magyar nemzetrészben, mind az egyházban észrevehető egyfajta önazonossági válság. Általános jelenségről van szó, mely korunk számos más társadalmában is felfedezhető. Az emberek nem ismerik nemzetük és egyházuk történelmét, nem látják át megmaradásuk fontosságának szerepét. Ezért önazonosság-válság jellemzi a kárpátaljai magyarságot s a jelen európai keresztyénséget. A kaszonyi gyülekezet vezetése ennek a helyben is tapasztalható problémának a kezelését tűzte ki célul” – mondta el lapunknak az előzmények kapcsán Radvánszky tiszteletes.

Korábban más közösségi tevékenységeket – színjátszó kört, tánckört, irodalmi kört, angol- és ukránkört stb. – is szerveztek már a településen, így nem jelentett számukra különösebb gondot az, hogy az értékválság orvoslására egy újabb programot hirdessenek meg. Úgy gondolták, visszanyúlnak a nem is olyan távoli múlt gyökereihez, azon belül is a nemesség fogalmához. Meggyőződésük volt ugyanis az, hogy az identitáskrízis legyőzéséhez a kárpátaljai magyar közösségekben egyfajta nemességet kell kialakítani és öntudatra juttatni, miközben ráébresztik őket arra: nekik itt küldetésük van, melyet fel is kell vállalniuk.

„Hozzátenném, hogy a „nemességet” nem a régi úri osztály alapján kívántuk megteremteni: olyan embereket, egy olyan közösséget szerettünk volna „kiművelni”, akik magukévá téve a nemzeti értékeket, képesek azokat majdan az utódaiknak is átadni, ezzel pedig jövőt teremteni – folytatta Radvánszky Ferenc. – Nemes célról lévén szó, a programnak a Nemes Nemzet Est nevet adtuk, mely három évvel ezelőtt, március 15-én indult útjára egyhetes előadássorozat keretében, az Eötvös-kastélyban lévő gyülekezeti házban.”

A lelkipásztor visszaemlékezése szerint a történelemről, nyelvről, származásról szóló előadások nagyon pozitív hangulatot teremtettek, és mindez motivációs alapot jelentett a folytatáshoz. Évente átlagosan négy ilyen Nemes Nemzet Estre kerül sor Kaszonyban, egy-egy esemény általában több estén keresztül zajlik.

Radvánszky tiszteletes elégedetten nyilatkozott a nemzetépítő kör működéséről. Mint elmondta, mára már kialakult egy szilárd mag, mely újra hivatásának tekinti a nemzeti értékek hordozását. Az esteket a jövőben lehetőség szerint továbbra is megszervezik, melyek kortól és nemtől függetlenül mindenki számára nyitottak.

F.Zs.