A magyar népzene ünnepe Tiszasalamonban

2012. április 20., 10:00 , 588. szám

Emlékezetes nap marad Tiszasalamon magyarsága számára április 14-e. A KMKSZ helyi alapszervezete ugyanis vendégül látta a tiszapéterfalvai Kokas Bandát.

Borongós időben, szemerkélő esőben érkeztek a vendégek és a szép számú közönség az előadásra. Ekkor még csak sejtettük, hogy nem mindennapi délután vár ránk. Iskolásaink népi játékokból álló táncos-verses köszöntője után kezdődött az igazi varázslat.

Kokas Károly és bandája olyan hangulatot teremtett, amit nem is tudok igazán leírni! A szívet-lelket gyönyörködtető magyar muzsika mindenkit elvarázsolt. Kokas Erzsébet csodálatos énekhangja hallatán mindannyian azt éreztük, egy ezüstcsengettyű szólalt meg kristálytiszta csillogással, még a nap is kíváncsian ki-kikandikált a sűrű felhők mögül.

Sírva vigad a magyar – tartja a mondás. Nem is maradt szem szárazon a meghatottságtól, hallva a csodálatos muzsikát és a csengettyűhangú Erzsikét, és érezve azt a szívből jövő szeretetet, átélést, ahogy a zenészek – Kokas Károly (harmonika), ifj. Szilágyi Csaba (prímás), Szilágyi Gergely (hegedű), Lakatos Dávid (nagybőgő) és Király András (brácsa) – megszólaltatták hangszereiket. A hangulat akkor érte el tetőfokát, amikor két táncos lábú fiatal, Kokas Krisztina és ifj. Kokas Károly lépett a képzeletbeli színpadra. Akik eddig nem hitték, azok most hallhatták és láthatták, micsoda kincs birtokában van a magyar, hogy ilyen népzenei öröksége van, s ilyen istenadta tehetséggel megáldott fiataljai, akik ennek a kincsnek őrzését és továbbadását tartják életcéljuknak!

Fellépésük után táncházat rendeztek, ahol kicsik és nagyok csetlő-botló lábbal ugyan, de lelkesen és nagyon jó hangulatban próbálták megtanulni egy-egy tánc lépéseit.

Kis pihenő után bállal folytatódott az este. Itt aztán megkezdődött az igazi örömzene. A muzsikusok jókedvűen húzták a talpalávalót, a közönség pedig táncolt és dalolt, bár bevallom, a tempót nem mindig sikerült tartani a fáradhatatlan zenészekkel, no meg a táncosaikkal!

Az estet megtisztelte jelenlétével Fodor Zsolt ungvári magyar konzul, Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnök asszonya, valamint Szallár Sándor alelnök, a járási tanács KMKSZ-frakciójának vezetője is.

A nagyszerű zene mellett a vendégsereg többfogásos vacsorát is elfogyaszthatott, melyről a bálnak helyet adó Tisza kávézó tulajdonosa, Varga Viktória és kedves családja gondoskodott. A finom ízek, a kiszolgálás, a társaság, no és a zene felejthetetlenné tette számunkra ezt a napot.

Köszönet a Kokas Bandának, a KMKSZ-nek és mindenkinek, aki lehetővé tette számunkra ezt a felejthetetlen élményt!

Palkó Katalin,
a KMKSZ Tiszasalamoni Alapszervezetének elnöke