Ungváron összeütközött két vonat

2012. április 20., 10:00 , 588. szám

Egymásnak ütközött tolatás közben két szerelvény Ungváron – közölte az ua-reporter.com kedden.

A mukachevo.net információi szerint a baleset, melynek következtében heten megsérültek, az ungvári vasútállomás közelében történt. A portál szemtanúkra hivatkozva azt írja, az incidens azért következett be, mert a mozdonyt hibásan rögzítették a vagonokhoz. Az ütközés erejétől néhány vagonablak üvege betört. A sérültek a vagonokban tartózkodó utaskísérők közül kerültek ki, akik jobbára zúzódásokkal, kék foltokkal úszták meg az esetet.

Ugyanakkor a Lembergi Vasút sajtószolgálatánál a Kommentarij érdeklődésére kijelentették, hogy valójában nem is történt baleset, „a vasút dolgozóinak részvételével, a gördülőállomány üzemeltetése műszaki szabályainak megsértésével bekövetkezett rendkívüli eset” pedig még hétfőn történt. Mint közölték, az incidensnek sem áldozatai, sem sérültjei nem voltak, a történtek kivizsgálását a Lembergi Vasút szakértői végzik.

Végül a Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma Kárpátaljai Megyei Főosztályának közleménye tisztázta, hogy április 15-én az Ungvár–Kijev személyvonat vagonjai ütköztek tolatás közben az ugyanazon vágányon veszteglő tehervagonokkal. Az ütközés következtében a személyvonat vagonjaiban tartózkodó öt utaskísérő jelentéktelen sérüléseket szenvedett. A sérültek elutasították a kórházi kezelést – állt a közleményben.

A sajtó állhatatos érdeklődésére a Lembergi Vasút ungvári vasúti szállítási igazgatóságánál elismerték, hogy az ütközést emberi mulasztás, az egyik szerelvényrendező alkoholos befolyásoltsága okozta.

(pszv/ua-reporter.com/goloskarpat.info)