Versmondó verseny Szalókán

2012. április 20., 10:00 , 588. szám

Tizenkilenc gyerek szavalta kedvenc versét, valamint a kötelező verset az ungvári járási Szalókán. A magyar költészet napja és a könyvtárosok világnapja alkalmából szervezett versenyt Szabó Erika szalókai könyvtáros és a helyi általános iskola tanárai szervezték, ők készítették fel a két korosztályban versenyző gyerekeket, akik a kultúrház közönsége és a zsűri előtt mutathatták be felkészültségüket és tehetségüket.

A Szalókai Általános Iskola Hajtó Georgina által vezetett művészeti körének kis, zenés műsora tette színesebbé a rendezvényt. A háromtagú zsűri elnöke, Orosz Kálmán nyugalmazott tanár, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke értékelve a gyerekek teljesítményét kihirdette mindkét korosztályban a győzteseket. A kicsik között a 4. osztályos Soós Szabolcs lett az első, aki Petőfi Sándor Nemzeti dal című versét szavalta. Második helyen a 3. osztályos Szántai Barbara, harmadikon az ugyancsak negyedikes Szabó Dévid végzett. A felsőbb osztályosok között a nyolcadikos Balogh Tímea lett a legjobb, aki Reményik Sándor Az ige című versét szavalta, második a hetedikes Kovács Emese, harmadik pedig a 6. osztályos Halász Zoltán lett. A zsűri különdíját Breza Enikő kapta.

Minden résztvevő gyerek könyvjutalomban részesült, a helyezettek pedig Bátori Józsefnek, az Ungvári Járási Tanács KMKSZ-frakciója tagjának, a református egyház megyei főgondnokának, valamint a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonnak köszönhetően egy iskolaszerekkel megrakott hátizsákot kaptak ajándékba.

dózsa