Szent György-napi búcsú Nevetlenfaluban

2012. április 27., 10:00 , 589. szám

A tavaly, Szent György ünnepén felszentelt nevetlenfalui görög katolikus templom idén, április 23-án tartotta első búcsúnapját, a hívek nagyszámú jelenlétében.

A szent liturgia alkalmával Lődár Jenő mezőgecsei görög katolikus áldozópap tartott szentbeszédet, aki Szent György tevékenysége és a jelenkor között párhuzamot vonva több fontos tényezőt emelt ki. Szent Györgyhöz hasonlóan nekünk is nagyon fontos tisztában lennünk azzal, hogy ki a keresztény ember igazi ellensége. Ezen ellenség kapcsán nem egy szó szoros értelemben vett igazi katonára kell gondolnunk, hanem a lelkünk tisztaságára veszélyt jelentő Sátánra, a bűnre és a kísértésre. Nagyon fontos az is – hangsúlyozta Jenő atya –, hogy Szent Györgyhöz hasonlóan tisztában legyünk a csapatban való „harc” fontosságával, vagyis problémák esetén ne utasítsuk el embertársaink szeretetét és segítőkészségét, s ugyanígy szolgáljuk mi is embertársainkat. Végezetül az atya arra hívta fel a megjelentek figyelmét, mennyire fontos, hogy életünk legfontosabb céljaként ne a saját egyéni és anyagias érdekeinket jelöljük meg „harcként”, hanem nagyobb és közösségibb célokat: pl. lelkünk üdvösségének elérését.

A búcsú legvégén körmenetre és miroválásra került sor. Elénekelték a pápai és a magyar himnuszt, majd a más településekről érkezett zarándokok a nevetlenfalui hívek süteményből és más finom falatokból álló szeretetvendégségén vehettek részt.

F.Zs.