V. Kárpát-medencei Háló Ifjúsági Találkozó

2012. április 27., 10:00 , 589. szám

Április 20–22. között Balazséron, a Béthel Konferencia-központban került megrendezésre az V. Kárpát-medencei Háló Ifjúsági Találkozó, melyre Kárpátalján kívül a Délvidékről, Partiumból és Magyarországról érkeztek résztvevők.

Az idei találkozó témája az ökumené volt. A pénteki nap ökumenikus istentisztelettel kezdődött, melyen a történelmi egyházak képviseletében jelen volt dr. Márfi Gyula veszprémi érsek, Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke, Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, valamint Egressy Miklós jánosi-balazséri görög katolikus parochus. Este tábortűzre került sor játékokkal, közös énekléssel és beszélgetéssel.

Szombaton a reggeli imát követően Majnek Antal püspök az ökumené történetéről tartott előadást, melyet a későbbiekben a résztvevők kisebb csoportokban vitattak meg, majd kerekasztal-beszélgetés keretében az ökumené gyakorlatban való megélése került „terítékre”. Bemutatkozott a magyarországi Közös Pont és a kárpátaljai Közös Út fesztiválmissziós szervezet. A nap további részében kirándulás következett a munkácsi várba, este pedig a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban a Férfiak és nők című verses összeállítást tekinthették meg az érdeklődők.

Vasárnap a találkozó zárásaként Michels Antal beregszászi plébános atya celebrálásában szentmisére került sor.

F.Zs.