Választások – 2012: Játsszunk durákot hamiskártyásokkal

2012. május 4., 10:00, 590. szám

Kire és miért szavazunk a választásokkor? Hogyan s miért vernek át bennünket? Ezekre a kérdésekre próbál választ adni Bohdan Kusnyir abban a pravda.com.ua portálon minap megjelent cikkében, amelynek főbb gondolatait az alábbiakban olvasóink figyelmébe ajánljuk. A szerző ugyan elsősorban a Lviv megyei helyzetet igyekszik vázolni, ám megállapításai általános érvényűek.

A galíciai szavazók előtt a parlamenti képviselőjelöltek két arculata, típusa jelenik meg: a szegényebbek a hazafiak szerepét játsszák majd, a gazdagok a bőkezű mecénásokét. Nem könnyű a választás, mert még a kijevi ejtőernyősök is a választó fejére szakadnak. (Olyan kijevi politikusok, akik „vidéken” szándékoznak jelöltetni magukat valamelyik egyéni választókörzetben – a szerk.) A viseltes „sztárok” különleges színt visznek Galícia életébe, ahol a hazafiak gyakrabban győzték le a tehetős jelölteket.

Manapság a választási csatározások mezején felbukkant még egy karakter, az ingyenélőé, aki még a levegőből is pénzt tud csinálni. Ez a vírus a legfertőzőbb a kisemmizett választóközönség körében, olyan, akár az aranyláz. Két évtized alatt új hőst neveltünk ki, aki veríték és nehéz munka nélkül sokszorozza meg vagyonát. Nem az eszével vagy a tehetségével, hanem szélhámossággal és a vályú körüli jó helyezkedéssel.

Ez a hős holnap megjelenik az otthonainkban a legnézettebb tévécsatornák műsorain, a legnagyobb példányszámú lapokon keresztül. Azért jön, hogy tovább gyarapítsa vagyonát. Báránybőrbe bújva jön, amely alatt nem látod meg azonnal, hogy kicsoda valójában. Pártlistákon indul és egyéni választókörzetekben is, mert meg van győződve arról, hogy a pénz határoz meg mindent, s bizonyítani is fogja ezt a gyakorlatban.

A megtévesztés technológiája: a „sztogramm”-tól” a 100 hrivnyáig

A manipulatív választási technológiákat a lvivi régióban először az agráriumban alkalmazták. A falusi klub közelében bőkezűen töltögették a pálinkát, s kínálták a kolbászt – hatalomra kerülve azután legelőször a szeszgyárakat és húskombinátokat vonták ellenőrzésük alá.

A közösségi házban szavaztak, a szomszédos helyiségben pedig terítették az asztalokat. Amíg beharaptak, a választási bizottság félórára felügyelet nélkül hagyta az urnákat. Ez idő alatt dobálták be a győztesre leadott hamis voksokat.

Ahogy múlt az idő a technológiák egyre tökéletesedtek, mert a bolonddá tett falusiak kiokosodtak, s nem adták el ingyen magukat. Később a szavazatvásárlást az szdpusok vitték tökélyre, akik az adóhatóságon keresztül befolyásolták az üzletembereket. Gyakorlattá vált, hogy a szavazókörzetekben néhány percre kikapcsolták a villamosenergia-szolgáltatást. Ez volt a jel azok számára, akiknek a sötétben el kellett végezniük a maguk sötét ügyeit.

Az évek múlásával a választások jövedelmező üzletté váltak a falusi elit számára. A szavazatokért 50–100 hrivnyát kezdtek fizetni. Valóságos licitálás indult, hogy ki fizet többet. A választási biznisszel a legnagyobb falusi tekintélyek tettek szert némi pótjövedelemre: a falusi tanácsok elnökei, a papok, az iskolaigazgatók, a felcserek, a postások. Az atyák a templomokban a bőkezű adakozókért agitáltak, vagy a templomi tízes tanács képviselőin keresztül győzködték a híveket arról, hogy kire kell szavazni.

A választások kezdetével lázas sürgölődés kezdődik falun. A vidéki elit igyekezete, hogy megállapodjon a gazdag jelöltekkel olyan, mintha hamiskártyásokkal ülnének le durákozni. De bárhogyan játsszanak is, végeredményben veszíteni fognak.

Újkori mese az aranyhalról

Lviv megyében a 2012-es választások legelterjedtebb technológiáját Aranyhalnak nevezik. A tehetős jelölt egy-két év alatt dolgozza meg a maga járásait. A nevét viselő jótékonysági alapítványon keresztül szponzorálja a templomot, a kultúrház tatarozását, számítógépeket vesz az iskolának. A krőzusok egyike még a havat is eltakaríttatta a hegyi utakról.

Ez a polittechnológia az olyan halászatra emlékeztet, amikor réseket vágnak a nádasban. A halakat néhány napon keresztül búzával vagy borsóval etetik be. Majd eljön az a bizonyos X nap, s a halász ügyesen kifogja az irtásokból a pontyokat. A látvány lenyűgöző. Eljön a nap, amikor mindnyájan úgy érezzük majd magunkat, mint azok a bizonyos pontyok a sütőben, akiket rászoktattak az ingyen borsóra.

Úgy tűnik, a Zsovkivi járás már egy évvel a választások előtt döntött a maga jelöltjét illetően. A beetetett falvak készek leszavazni az egykori adóhivatalnokra és vámosra. A magas rangú hivatalnok, aki harmincéves létére érkezett dolgozni a Lviv megyei adóhatóság helyettes vezetőjeként és a nyugati regionális vámhatóság irányítójaként is, a gyors halfogás technológiáját alkalmazta.

„Ő üzletember, magának is sikerült pénzt keresnie, s nekünk is segít” – a falu elfogadta a tehetős jelöltnek ezt az arculatát, az aranyhalat, aki minden kérést teljesíteni fog. A falusiak nem faggatják a politikai múltjáról, nem érdekli őket a jelölt világnézete és az erkölcsről vallott elvei.

De miért kellene csodálkoznunk a falusiakon? Hasonló hangulatok uralkodnak az ukrajnai hatalom legfelső szintjein. Aki nem akar dolgozni, az az eurázsiai térségért agitál, ahol mindenki helyett Moszkva gondolkozik majd.

Aki szavazatokat vásárol, az semmi jót nem épít Ukrajnának

Az ukrajnai oligarchák meggazdagodásának sötét története a legjobb példa arra, miként uralkodik el a tömegeken az ingyenélés. Az oligarchikus gazdaság kimeríti belső lehetőségeit, de nem tűnik el nyomtalanul. A 2012-es választásokon fogjuk leszüretelni az ingyenélés pszichológiájának gyümölcsét.

Ami a gazdasági fejlődést illeti, Lviv megyében nincs különösebb ok a büszkeségre. Mivel keresik a pénzüket a legtehetősebb galíciaiak? Antonov benzint árul, Piszarcsuk piacot fejleszt, Kmity ásványvizet szivattyúz, Diminszkij futballozik.

A leggazdagabb emberek közül szinte senki sem foglalkozik komoly termeléssel. Az üzlet az adok-veszek szintjén folyik. A függetlenség korának legnagyobb gyárát Sztrijben a németek építették. Egy további vállalatuk épült Pusztomitiben.

A függetlenség évei alatt közel harminc sikeres lvivi üzletembert és vállalkozót öltek meg gyilkosok, akiket vetélytársaik és bűnözői csoportosulások béreltek fel. Máig nem zárult le a nyomozás Sztepan Szencsuknak, az Ekolan Rt. felügyelőtanácsa elnökének, egykori kormányzónak a meggyilkolása ügyében, aki a legnagyobb befolyással bírt a helyi politikára. A halálával keletkezett űrt mindjárt több oligarcha igyekszik betölteni – sikertelenül.

Azok, akik ellenzéknek nevezik magukat, második éve tartják ellenőrzésük alatt a megyei és a városi tanácsokat, valamint egy sor járási tanácsot. Tehettek volna ez-azt a befektetői klíma javítása, a magánkezdeményezések ösztönzése érdekében, vagy legalább azért, hogy felseperjék, felmossák az utcáinkat. Ehelyett ujjal mutogatnak Kijevre, s tiltakozó akciókra szólítanak fel „a diktatúra elleni győztes harcra”. Odáig fajult a dolog, hogy a járási tanácsok elnökei az útkarbantartás érdekében lezárnak egyes útvonalakat. A mai ellenzékiek dzsipen közlekednek, s az oligarchákhoz járnak szaunázni.

Galíciában győzhetnek a hazafiak, de a választások után a következőket fogják mondani: „Kevesen vagyunk, semmin sem tudunk változtatni Kijevben”. Aztán újrakezdjük a régi nótát. Előbb elárulnak bennünket az ingyenélők, akik a gyors meggazdagodásért mennek a parlamentbe, majd a tekintélyes mecénások, mert nem bírnak ellenállni a hatalom nyomásának, s félteni fogják az üzletüket. Akkor pedig a hazafiak széttárják a karjukat: „a donyeckiek többen vannak”.

Néhány hónappal később a kiábrándult választók megértik, hogy hamiskártyásokkal ültek le kártyázni, akik ellen lehetetlen nyerni.

* * *

A galíciaiak előtt több képviselői garnitúra vonult el, akik semmin sem változtattak. A függetlenség ideje alatt nem sikerült hatékony hatalmi rendszert létrehozni. A háború után 20 év alatt újjáépítették az országot, most meg egy helyben toporognak. Mert egészen más célt állítanak maguk elé: hogyan tömhetik meg a zsebüket.

Ahogy közelednek a választások, a politikusok és az oligarchák tömegtájékoztatási eszközei a nyelvről és a címerről kezdenek papolni, s nem a nép életszínvonaláról. S mindezt azért, hogy eltereljék a figyelmet a fájó problémákról.

A világon mindenütt jogászok, politológusok és közgazdászok írják a törvényeket. Ez egy egyszerű igazság, mint az, hogy hegedűn a hegedűs játszik és a labdarúgó futballozik. Ukrajnában a törvényeket 20 éve jobbára az ország legtehetősebb emberei hozzák, manapság pedig az államférfiakon kívül a parlamentbe igyekeznek az ingyenélők is, az oligarchikus gazdaság legújabb teremtményei.

Mi várható azoktól, akik azért mennek a Legfelsőbb Tanácsba, hogy felvirágoztassák a vállalkozásukat? Újabb mese az aranyhalról.

Kire ne szavazzunk?

Végül következzék egy idézet Szvjatoszlav Sevcsuktól, az Ukrán Görög Katolikus Egyház fejétől: „Nem fogjuk megmondani, hogy kire kell szavazni, de felszólítjuk az embereinket, hogy ne adják el a szavazataikat. Aki szavazatot próbál venni, már nem válhat azzá, aki valamit jól épít meg Ukrajnában”.

hk