A múlt kötelez

Emléktábla a Rákóczi-szabadságharc tiszaújlaki hőseinek

Ötvenkét tiszaújlaki résztvevője volt az 1703–1711-es Rákóczi-szabadságharcnak. Nekik, az elfeledett hősöknek állított emléktáblát a KMKSZ Tiszaújlaki Alapszervezete az egykori sóház falán.

Bencze Rudolf, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke elmondta: „A török kiűzése után erősödött az osztrák hűbéri elnyomás, ami az 1703–1711-es, II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc kitöréséhez vezetett. A felkelés kezdete Esze Tamás és Kiss Albert nevéhez köthető, akik 1703. május 21-én Váriban és Tarpán zászlót bontottak. Másnap Beregszászban, a vásáron újra bemutatták a zászlókat és kiáltványt tettek közzé. Innen a vásáron beálltakkal együtt vonultak Tiszaújlakra, ahol kiürítették a sóraktárakat, és leszámoltak az ott működő tisztviselőkkel és a katonasággal. A tiszaújlakiak tömegesen csatlakoztak a felkeléshez. Később, 1703. július 14-én a kuruc sereg itt szerezte első katonai győzelmét is: Tiszaújlak határában megfutamították a tiszai átkelőhelyet őrző labancokat, és július 16-án átkeltek a folyón. Tiszaújlak lakossága 52 katonát adott Rákóczi seregébe, többségük Kővár és Szatmár ostrománál halt hősi halált.”

Tóth István beregszászi magyar főkonzul az egykori események kapcsán elmondta: „A nagy történelmi sorsfordulókat gyakran indítják véletlennek tűnő események, melyeknek azonban komoly előzményei voltak. Így volt ez a sóház ostroma esetében is, a császári adminisztráció önkényeskedéseit mindenki megelégelte, nemcsak itt az ugocsai szegletben, hanem az egész országban. Az elégedetlenség lángja azonban itt kapott szikrát, itt lobbant fel a szabadságharc lángja… Ahogy 1956-ban a pesti srácok nélkül nem lett volna teljes a forradalom, 1703-ban a talpasok nélkül sem lett volna szabadságharc, illő tehát, hogy róluk is megemlékezzünk. Annak köszönhetően, hogy levéltári adatok is rendelkezésünkre állnak, a Kárpát-medencében ma már nem ritka az, hogy a közharcosok neveit is hirdetik az emléktáblák. Ez történik ma itt Tiszaújlakon is, a leleplezés előtt álló emléktáblán azoknak az elődeinknek a nevét olvashatjuk, akik a sóház ostroma idején léptek be a kuruc seregbe. Miért is fontos, hogy ezeket a neveket emléktáblán örökítsük meg? Azért, hogy emlékeztessünk – a közösségnek, a nemzetnek mindnyájunkra szüksége van, hogy nemzeti céljainkat a politikában, a közéletben, az oktatásban, a kulturális életben sikerre vigyük. Szükség van arra, hogy mindahányan felelősséggel gondolkodjunk; mindennapi magatartásunk, a választáson leadott szavazataink hatással vannak a jövőnkre. A felelősséget nem háríthatjuk másra.”

300 év múlva vajon hogy fognak ránk emlékezni utódaink, hogyan fognak a mostani időkre visszagondolni? – kérdezte az emléktábla-avató ünnepség résztvevőitől Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke. „Ugyanis az emberi emlékezet legfeljebb három-négy nemzedéket fog át, körülbelül száz évet, és utána az emlékek elenyésznek. 300 év pedig körülbelül tíz-tizenkét nemzedéket jelent. Arra számítani tehát, hogy a mi ük-ük-ükunokáink majd mesélni fognak arról, hogy hogyan küzdöttek az eleik a 2012-es, vagy 2006-os választási kampányban a kurucok utódaiként a labancokkal szemben, reménytelen. Mi sem emlékszünk 300 éve élt elődeinkre, mégis előkerültek a levéltár régi papírjairól ezek a nevek, és sokan kíváncsiságból is olvasni fogják, mert ők lehettek a mi őseink, akik itt a szabadság zászlaja alatt kiléptek a mindennapi keserű szolgasorsból, azért, hogy a nemzet szempontjából jelentőséggel bíró életet és sorsot válasszanak. Ez az, amire mi számíthatunk – arra, hogy 300 év múlva is lesz még magyar nemzet. Ha a nemzet itt, a mi erőfeszítéseinknek is köszönhetően megmarad, akkor számítani lehet arra, hogy 300 év múlva utódaink és talán a mostani labancok utódai is ránk fognak emlékezni” – hangsúlyozta Kovács Miklós.

Barta József, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke beszédében kiemelte: „Mi, magyarok, szabadságszerető nép voltunk, vagyunk és leszünk! Szabadságunkért, ha kell, megtesszük azt, amit a helyzet, a kor megkövetel…”. Majd megköszönte Bence Rudolf alapszervezeti elnöknek és a KMKSZ mindazon aktivistáinak a munkáját, akik részt vettek az emléktábla létrehozásában. Köszönetet mondott továbbá a megjelenteknek és a felszólalóknak.

Az egykori sóház falára rögzített, 52 nevet tartalmazó márványtáblát Tóth István főkonzul és Kovács Miklós leplezte le, majd Sipos József helyi református lelkész arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy 309 évvel ezelőtt Istennel képzelték el a harcot, hiszen rá merték írni nevét a zászlajukra az emberek. „Ma is tegyünk meg mindent a szabadságért Istennel, bátran, összefogva” – szólította fel a jelenlévőket.

Bakancsos Sándor görög katolikus parochus ünnepi beszédében így fogalmazott: „Mindig, amikor ránézek erre az emléktáblára, üzenje nekem, hogy a mai modern világban én is merjek tettrekész lenni, merjem megragadni a pillanatot, a lehetőséget, hogy tegyek valamit ezért a faluért, szülőföldemért, egyházamért, nemzetemért és a jövőért, az Isten áldásával.”

A továbbiakban Veress Zsolt, a Tiszaújlaki Középiskola történelemtanára részletesen ismertette az egykori eseményeket és azok okait, történelmi hátterét, majd az általa felkészített középiskolás diákok helyi történelmi mondákat olvastak fel és az alkalomhoz illő verseket szavaltak.

Végül Kovács Miklós, Tóth István, Orosz Ildikó, a KMPSZ és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, valamint Kész Barnabás, a KMPSZ Nagyszőlősi Járási Szervezetének elnöke és Simon József, a helyi magyar iskola igazgatója elhelyezték a sóház falán az emlékezés koszorúit.

Az ünnepség nemzeti himnuszunk eléneklésével zárult.

B. Zs.