A nacionalista Tomislav Nikolic lett az elnök

Szerbiai választások

2012. május 25., 10:00 , 593. szám

Szerbiában az elnökválasztás és a vajdasági parlamenti választások második fordulóját tartották a hétvégén.

A választások rendben lezajlottak, sem Szerbiából, sem Koszovóból nem jelentettek semmiféle rendellenességet vagy incidenst. A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) adatai szerint a választási részvétel 46 százalékos volt a május 20-i második fordulóban. Ez a mostani választási részvétel tehát kisebb, mint volt két héttel korábban. A voksolást 1300 külföldi megfigyelő kísérte figyelemmel.

Az elnökválasztást Tomislav Nikolic, az ellenzéki Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke nyerte. A nacionalista elnökjelölt a szavazatok 49,55 százalékát szerezte meg, míg Boris Tadic, a kormányzó Demokrata Párt (DS) jelöltje – aki eddig két ciklusban volt Szerbia államfője – a voksok 47,3 százalékát gyűjtötte össze. A választások előtti napokban készített közvélemény-kutatások még Boris Tadic elsöprő, 58 százalékos győzelmét vetítették előre.

A vajdasági parlamenti választáson a DS aratott fölényes győzelmet, amennyiben 42 képviselői helyre tett szert, így – az első fordulóban szerzett mandátumokat is beleszámítva – 58 képviselőt küldhet a 120 fős vajdasági parlamentbe. A Szerb Haladó Pártnak összesen 26 képviselője lesz a törvényhozásban. A VMSZ a második forduló eredményei alapján összesen nyolc képviselővel rendelkezik majd a vajdasági tartományi parlamentben.

Pásztor István pártelnök vasárnap éjszakai szabadkai sajtótájékoztatóján kijelentette: nem változtat a VMSZ pozícióin, hogy Tomislav Nikolicot választották Szerbia köztársasági elnökének. A párt a DS köré csoportosuló többség része kíván lenni, de politikusai nem vállalnak személyes szerepet a kormányban – mondta az elnök a választási eredményeket értékelve. Az már a választások első fordulójában eldőlt, hogy a VMSZ öt képviselőt juttatott a köztársasági parlamentbe.

„Tartományi szinten azt gondolom, hogy továbbra is részesei leszünk a parlamenti többségnek, számításaink szerint a VMSZ-nek ugyanannyi mandátuma lesz, mint az előző ciklusban, vagyis nyolc. Az önkormányzatok tekintetében az a szándék fogalmazódott meg, hogy a Demokrata Párttal együttműködjünk. Akinek több mandátuma van, az adja a polgármestert és akinek kevesebb, az pedig a képviselő-testület elnökét” – nyilatkozta Pásztor István. Hozzátette: Szabadkán ennél komplikáltabb a helyzet.

Megjegyezte, Szabadkán mintegy 16 ezer polgár támogatta a VMSZ-t, valamint a becslések szerint összesen 20 ezer magyart sikerült megmozgatni a választások második fordulójában. Kiemelte, hogy a VMSZ fennállása óta, amikor a párt önállóan indult a választásokon, egyetlen egyszer szerzett több szavazatot – 1996-ban –, és sohasem szerzett egyedül 5 mandátumnál többet.

A vajdasági tartományi egyéni jelöltek közül négyen jutottak be a tartományi képviselőházba a VMSZ színeiben: Szabadkán Pásztor István, Topolyán Egeresi Sándor, Magyarkanizsán Kávai Szabolcs és Csókán Kormányos László.

(szcs/MTI/magyarszo.com/vajdasagma.com)