A százéves Tamás Ilonka nénit köszöntötték

2012. június 1., 10:00 , 594. szám

A százéves Tamás Aladárnét, Ilonka nénit köszöntötték minap a felvidéki Rimaszombaton; az idős pedagógus neve akkor vált ismertté, amikor az elmúlt évben a szlovák állampolgársági törvény alapján megfosztották szlovák állampolgárságától, miután többedmagával együtt nyilvánosan felvállalta, hogy megkapta a magyar állampolgárságot.

A Gömörország fővárosának mondott Rimaszombat református templomában több mint százan – rokonok, barátok, ismerősök, egykori tanítványok, magyarok és szlovákok – vettek részt a Tamás Aladárné tiszteletére megtartott hálaadó istentiszteleten.

Molnár Sándor református lelkész a Kárpát-medencei magyar pedagógustársaság egyik legidősebb tagjának nevezte az ünnepeltet, akivel – mint mondta – az a gyalázat esett meg, hogy szülőföldjén, ahol otthona van, ahol tisztességesen élt, nevelt, tanított, ma már nincs nyilvántartott, bejegyzett címe, „minden ok nélkül és jogtalanul hontalanná lett”.

A százéves pedagógus a templomban vehette át B. Kovács Istvántól, a Simonyi Alapítvány elnökétől a Petőfi-díjat, amellyel a szlovákiai magyarság jeles képviselőit tüntetik ki. Az ünnepségen részt vett Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, aki az MTI-nek azt mondta: a nyolc jogfosztott szlovákiai magyar közül hét kérte a tanács segítségét, valamennyi kereset megérkezett Strasbourgba, emellett az Európai Parlamentnél petíciós eljárást kezdeményeznek.

Az istentisztelet utáni ünnepi fogadáson Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország kassai főkonzulja úgy fogalmazott Tamás Aladárnéról, hogy megtanított tisztelni más embereket, más népeket, magyarként megmaradása, a szülőföld iránti tisztelet, hűség, kitartás, szeretet jellemzi a világát, a „felvidéki magyar közösség világító lámpása lett”. Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese szavait tolmácsolva a főkonzul azt mondta: „Ilonka néni az elmúlt száz esztendő alatt megélt nem kevés történelmi próbatétel sodrának kitéve sosem találta kétségesnek, mely nemzethez tartozik, s mit kell cselekednie. E meggyőződéssel végezte tanári hivatását is..., s e meggyőződéssel néz ma ismét szembe a hatalommal, amely a magyar állampolgársága felvételéért retorzióval sújtja.”

(MTI/Kárpátalja)