Ballagás a Guti Általános Iskolában

2012. június 8., 10:00 , 595. szám

A Guti Általános Iskola május utolsó napján tartotta meg tanévzáró ünnepségét. Ezúttal tizenkét 9. osztályos tanuló ballagott. A végzősök énekszóval ajkukon osztályfőnökükkel, Tóth Rozáliával még egyszer, utoljára végigjárták a tanintézmény osztálytermeit.

Az ünnepség az iskola udvarán folytatódott, ahol elsőként Szilágyi Károly református lelkipásztor Lukács evangéliuma 10. részének 3. versét felolvasva hirdetett igét. „Menjetek el, mert elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.” Jézus tanítványaihoz hasonlítva a végzősöket így szólt hozzájuk: „A nagyvilágba mentek most: szelíd bárányként a farkasok közé. Sok mindent megtapasztaltatok és sok mindent ismertek már. De azt, hogy milyen a nagybetűs élet és az emberek, ezután kell majd megtanulnotok, és ezután kell majd mindehhez alkalmazkodnotok. Ne feledjétek: bárhová is vet benneteket az élet, mindig számíthattok egy biztos pontra, egy biztonságot és szeretetet adó hatalomra: Istenre. Ő, akárcsak Jézus a szolgálatra induló tanítványokkal, lélekben mindig veletek lesz.” Majd a tiszteletes Isten áldását kérte a végzősökre.

Turóczi Éva igazgatónő okleveleket nyújtott át az iskola legeredményesebb pedagógusainak, illetve a tantárgyi és sportvetélkedőkön legjobb helyezést elért tanulóknak. E tanulókat példaként állította az iskola többi diákja elé: az ő szorgalmuk is bizonyítja, nem lehetetlen a jó eredmények elérése, valamint az ehhez szükséges tudás elsajátítása.

Az ünnepségen jelen volt Bocskor László, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének (KMKSZ BKSZ) alelnöke, aki felolvasta Sin Józsefnek, a KMKSZ BKSZ elnökének, Gut község járási tanácsi képviselőjének erre az alkalomra írott levelét, melynek nagy része a ballagókhoz szólt: „Kedves búcsúzók! Mint minden fiatal, ti is tehetségesek vagytok valamiben. Higgyetek magatokban, és álmaitok teljesülnek! Eme küzdelemmel terhes világban az egyik legnagyszerűbb dolog igaz embernek megmaradni. Rátok, akik tizenketten vagytok, mint Jézus apostolai, szintén fontos feladat vár: felépíteni egy jobb és igazabb világot szülőföldeteken és kis falutokban.”

Sin József üzenetében kiemelte: lépést kell tartani a gyorsan fejlődő világgal, megfelelő körülményeket teremteni az iskolákban folyó oktatói és nevelői munkához – ez a tanintézmények vezetőinek fő feladata. Guton is megvan most a lehetőség egy nagyobb fejlesztésre, felújításra, mely lehetőség megragadása és megvalósítása egyedül az iskola vezetésén múlik.

Végezetül az iskola végzőseit, jó tanulóit és sportolóit, a tantestület tagjait Sin József egy kárpátaljai honismereti kirándulásra hívta meg.

A levél felolvasását követően Bocskor László rámutatott arra: „Mai világunkban kétféle magyar ember létezik: van olyan, aki magyarul beszél és van, aki magyarul cselekszik. A KMKSZ nevében ezért köszönetet mondok mindazon szülőknek, akik ezen cselekedet jegyében magyar iskolába járatják gyermekeiket. A KMKSZ egyetért azzal, hogy magyar nemzeti kisebbségként az ukrán államnyelvet tudnunk kell. Nem mindegy azonban, hogy a gyermeknek ukránt oktatunk a magyar mellett, vagy ukránt tanítunk a magyar helyett.” Majd Balogh Attila, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke a járási szervezet nevében minden végzős diáknak és Tóth Rozália osztályfőnöknek ajándékot nyújtott át.

fzs