„Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké”

I. Országos Eucharisztikus Kongresszus

2012. június 8., 10:00 , 595. szám

Az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia még a múlt évi, június 29-én kiadott pásztorlevelében jelentette be, hogy 2012. május 26. és június 3. között megszervezi az I. Országos Eucharisztikus Kongresszust. Azzal a céllal, hogy a hívek megújítsák, ill. felfrissítsék vallási életüket, valamint megemlékezzenek olyan eseményekről, mint pl. az ukrajnai katolikus egyház struktúrájának 20 évvel ezelőtt történt megújulása.

Az említett pásztorlevél kiemelte: „Az eucharisztikus kongresszus vallási esemény, az oltáriszentség tiszteletének különleges megnyilvánulása. (…) Fontos, hogy közben megerősítsük és felfrissítsük azt a köteléket, mely Isten népét Jézus Krisztussal összeköti, valamint hogy elfogadjuk az aktuális evangelizációs kihívásokat is.”

A felkészülés múlt év szeptemberében kezdődött és hét hónapig tartott, témája pedig az eucharisztiának a többi szentséggel való kapcsolata volt. A kongresszus mottója a Zsidókhoz írt levélből való: „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.”

Maga a kongresszus május 26-án Kijevben, a Szent Sándor-templomban kezdődött. A megnyitón a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegyét Majnek Antal megyéspüspök, valamint esperesi kerületenként egy-egy pap képviselte. Ezen a napon az ország minden római katolikus templomában de. 10 órakor tíz percre megszólaltak a harangok.

A kongresszus a következő napokban egyházközségi szinten is zajlott: május 27. és június 1. között a plébánosok délelőtt és délután szentmisét mutattak be, melyek alatt megszabott, az eucharisztiához kapcsolódó témájú szentbeszédek hangzottak el. A plébánosok arra biztatták híveiket, hogy a kongresszus ideje alatt minél többen járuljanak szentgyónáshoz és szentáldozáshoz, ezáltal is megerősítve az eucharisztikus Jézussal való közösséget.

Június 2-án az ország területén egyházmegyei szintű ünnepségekre került sor a püspöki központokban. A kárpátaljai magyarságot is érintő ünnepségre Munkácson, a Szent Márton-székesegyházban került sor, ahová lelkipásztoraik vezetésével a megye területéről több mint ezer hívő érkezett. Az esemény több nyelven megtartott közös imádsággal vette kezdetét, majd latin, magyar és ukrán nyelven Majnek Antal megyéspüspök mutatott be szentmisét az egyházmegye papjaival, valamint a vendégpüspökökkel: Milan Sasik munkácsi görög katolikus püspökkel, Bosák Nándor Debrecen–nyíregyházi megyéspüspökkel, valamint Leon Malij lembergi segédpüspökkel együtt. Homíliát Barsi Balázs sümegi (Magyarország) ferences szerzetes tartott.

A székesegyház körüli udvaron elköltött szerény agapét követően Barsi Balázs atya tartott eucharisztikus témájú szentbeszédet, majd különböző nyelveken szentségimádásra került sor. Ezt követően a Szent Márton-székesegyházból kiindulva, a görög katolikus társszékesegyház és a Szent Cirill és Metód-szobor érintésével körmenetre került sor. A munkácsi ünnepség szentségi áldással zárult.

Az eucharisztikus kongresszust június 3-án a lembergi főszékesegyházban megtartott ünnepi szentmise zárta.

f.zs