Harmadszor találkoztak a munkácsi magyarok

2012. június 15., 10:00 , 596. szám

Június 10-én a Munkácsi 1. Sz. Zrínyi Ilona Cserkészcsapat szervezésében immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Munkácsi Magyarok Találkozója, melynek helyszíne ismét a II. Rákóczi Ferenc Középiskola udvara volt.

Bográcsgulyás és sült kolbász illata, valamint több mint 400 ember nyüzsgő sokasága fogadta azokat, akik ezen a vasárnapi délutánon a munkácsi magyar iskola udvarára léptek. A városból, a megye járásaiból, az ország belsejéből és külföldről erre az alkalomra hazaérkezett munkácsi magyarságot, valamint a meghívott vendégeket Popovics Pál, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség (KáMCSSZ) elnöke, a rendezvény főszervezője üdvözölte. Külön köszöntötte Tóth Istvánt, Magyarország beregszászi főkonzulját, valamint Gubicza Gábort és dr. Horváth Judit Barbarát, Magyarország ungvári konzuljait, illetve Gulácsy Lajos nyugalmazott református püspököt, Pogány István munkácsi római katolikus plébánost.

Popovics Pál elmondta, hogy az immár harmadik találkozót azzal a céllal szervezték, hogy a helyben és a nagyvilágban élő munkácsi magyarság összegyűljön, beszélgessen és kikapcsolódjon. Kapcsolatápoló értéke is van a rendezvénynek, hiszen sokan erre az alkalomra térnek haza szülőföldjükre. Ezenkívül jó alkalom a találkozó a különböző munkácsi együttesek, egyesületek, szervezetek, művészek bemutatkozására is. Példaértékű, hogy a rendezvényt több tucat munkácsi magyar ember adományából és munkájával valósították meg.

„Szívesen jöttünk el ide önökhöz Munkácsra, hiszen ez Kárpátalja egyik legjelentősebb városa, ahol egy magyar közösség rendezvényén jelen lenni mindenképpen nagy megtiszteltetés – emelte ki Tóth István beregszászi főkonzul. – Munkács, mint Kárpátalja egyik magyarok lakta nagyvárosa, számos területen komoly értékekkel rendelkezik nemcsak a helyi, hanem a környező települések magyarsága számára is: többek között oktatási gócpontként jelentős, melynek egyik bástyája ez az iskola. Ennek most, a fiatalok iskolába történő beiratkozása idején van rendkívül nagy jelentősége, hiszen csak úgy tudunk megmaradni magyarnak, ha gyermekeinket magyar iskolába íratjuk.” A főkonzul jó szórakozást és tartalmas időtöltést kívánt mindenkinek. Hasonló jókat kívánt Gubicza Gábor konzul is, aki szintén fontos és tartalmas eseményként értékelte a találkozót.

„A Bibliából azt láthatjuk, hogy az Úristen mindig közösségbe gyűjti az embereket – emelte ki Pogány István munkácsi római katolikus plébános. – Ezért nagy öröm számomra, is, hogy egy közösségi alkalmon lehetek együtt önökkel.” Majd Isten áldását kérte az összejövetelre.

Áldást, békességet kívánva köszöntötte a jelenlévőket Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyházkerület nyugalmazott püspöke is. Reményét fejezte ki, hogy ez a találkozó minden jelenlévő szívében egy napsütéses alkalom lesz. Olyan alkalom, amikor barátokkal találkozva és ismerős arcokat látva feleleveníthetők a régi szép emlékek, a boldog pillanatok. A püspök úr végezetül egy-egy, az idősekhez és a fiatalokhoz címzett traktátust olvasott fel.

Kapornay Ilona nyugdíjas az egy héttel korábbi trianoni emléknap apropóján Kátai Mihály Hitvallásom c. költeményét adta elő.

A továbbiakban felléptek a munkácsi „Életet az Éveknek” Nyugdíjasklub, a munkácsi gyülekezetek képviseletében a református felnőtt és ifjúsági kórus, valamint a római katolikus ifjúsági kórus, a Csalafinta bábcsoport, de volt akrobatamutatvány is, illetve egyéni szereplések.

Az érdeklődők megtekinthették több magyar civil szervezet sátrát a bemutatkozó anyagokkal. A háttérben ezalatt különböző ügyességi játékokon vehettek részt a gyerekek, kézműves sátrakban kipróbálhatták többek között az arcfestést és a papírhajtogatást. Nagy tömeget vonzott a céllövölde, és volt párnacsata is. Sokan tucatszám vásárolták a tombolajegyet, melynek ez alkalommal igen értékes fődíja volt: a WildWest cég felajánlása – egy két személyre szóló, háromnapos pihenés félpanziós ellátással és wellnesszel egy hajdúszoboszlói szállodában. Akinek koffeinre volt szüksége, vásárolhatott kávét: ennek, illetve a finom süteményeknek a bevételét a Kárpátaljai Gyermekmentő Szolgálat javára ajánlották fel.

Még a hatalmas vihar sem tudta elmosni a rendezvényt. Az iskola épületében zajlott a tombolahúzás, majd a zivatar elálltával a rendezvény a Gaslight Cafe együttes fergeteges rockkoncertjével zárult.

Fischer Zsolt