XVII. Munkácsi Ifjúsági Találkozó

2012. június 15., 10:00 , 596. szám

A Munkácsi Szent Márton Római Katolikus Székesegyházban június 9-én immár tizenhetedik alkalommal rendezték meg a fiatalok körében igen népszerű egyházmegyei ifjúsági találkozót, melyen 14 év fölötti kárpátaljai fiatalok vettek részt. A találkozó mottója egy, az Apostolok cselekedeteiből vett idézet volt: „Uram, most állítod helyre Izrael országát?”

A korábbi években a találkozót az Egyházmegyei Ifjúsági és Szervezőiroda szervezte meg. Idén azonban mindezt a munkácsi fiatalokból álló, karitatív tevékenységet folytató S.O.S Önkéntes Csoport vállalta magára, mely főként helyi idősek körében végzi munkáját, de fiatalok számára is szervez programokat.

A résztvevők a szervezőkkel együtt közel százhatvanan voltak, számukra az események egy, a székesegyházban megtartott előadással kezdődtek, melyet P. Barna Máté atya, magyarországi domonkos tartományfőnök tartott.

Az előadást követő foglalkozások a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola területén zajlottak, ahol az osztálytermekben a fiatalok csoportbeszélgetések keretében vitatták meg az előadáson elhangzottakat. A kilenc csoportban mindenki elmondhatta véleményét, ami igen érdekes vitát eredményezett. „Kivesézésre” került többek között a bűnbeesés története, a jó és a rossz harca, a halál utáni lét kérdése, s az, hogy a jó mellett szükséges-e a rossz is. A csoportvezetők a fiataloknak ügyességi játékokat is szerveztek a termekben, megmozgatva a fórum alatt elgémberedett tagokat.

Később több sátorban csoportos kézműves tevékenységre nyílt lehetőség: volt nemezelés, batikolás, hajfonás és körömfestés. A fiatalok bepillantást nyerhettek az arc- és testfestés titkaiba, valamint métázásra és karikatúrarajzolásra is lehetőség nyílt. Volt még karaoké és táncház is. Az ifjúsági találkozón jelen volt Molnár János püspöki helynök, Pogány István munkácsi és Michels Antal beregszászi plébános, Béres István ifjúsági lelkész, valamint Kvascsuk András ungvári káplán, akik elbeszélgettek a fiatalokkal, illetve gyóntattak.

A résztvevők megtekinthettek egy, az S.O.S Önkéntes Csoport fiataljait és tevékenységét dokumentáló fotókiállítást is, illetve maguk a csoporttagok is bemutatkoztak. Egyikük, Bilák Krisztina elmondta, hogy a csoport főként idős embereket keres fel: takarításban és bevásárlásban, valamint más nehéz munkákban segítenek nekik. „A legnagyobb örömet az jelenti számunkra, mikor látjuk az idősek örömét és háláját” – mondta Krisztina, kiemelve, hogy számos egyedül élő idős embernek már maga a látogatás és a közös beszélgetés is nagyon sokat jelent, s némileg feledteti velük az öregkor és az egyedüllét okozta fájdalmat.

Az események a székesegyházban megtartott közös énekléssel, valamint szentmisével zárultak, melyet Michels Antal beregszászi plébános tartott.

F.Zs.