Monitorakció a Rákóczi-főiskolán

Amíg a készlet tart, lehet igényelni

2012. június 22., 10:00 , 597. szám

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) térítésmentesen használatra átad működőképes, 17 colos CRT monitorokat – tudtuk meg a tanintézmény honlapjáról.

Felkerestük Pallay Ferencet, a KMF Puskás Tivadar Informatikai Központjának vezetőjét, aki lapunk érdeklődésére elmondta, hogy a közelmúltban pályázati források révén lehetővé vált a főiskola számítógépparkjának részleges modernizációja: elsősorban a monitorok cseréjét valósították meg. Közel hetven monitort váltottak fel újakkal, de a régiek sem a szemétdombra kerültek. „Úgy döntöttünk, hogy ezeket a hat-nyolc éves, még gyakorlatilag újszerű állapotú, 17 colos CRT monitorokat térítésmentesen használatra adjuk át azoknak, akik ezt igénylik – tájékoztat Pallay Ferenc. – Elsősorban iskolák és nonprofit szervezetek jelentkezhetnek nálunk, de tanulók, diákok és rászoruló családok is kaphatnak a készlet erejéig. Magánszemélyek egy, míg a tanintézmények és szervezetek több monitort is igényelhetnek. Az igénylőknek meg kell adniuk az adataikat, valamint alá kell írniuk egy átvételi elismervényt, mely egy kötelezettségvállalást is tartalmaz. Tekintve, hogy a monitor veszélyes hulladéknak számít, az átvevőknek vállalniuk kell, hogy amennyiben az eszköz véglegesen tönkremegy, azt megfelelően kezelik: vagyis nem a kukába dobják, illetve erdőn, mezőn hagyják, hanem egy gyűjtőhelyen szakszerűen leadják.”

Egyelőre még kevesen éltek a közel egy hónapja meghirdetett lehetőséggel: a közel hetven monitorból még ötven darab gazdájára vár. Érdeklődni az info@kmf.uz.ua e-mail címen vagy a főiskola titkárságán lehet.

F.Zs.