Megsemmisített engedély

2012. július 6., 10:00 , 599. szám

A Hargita Megyei Törvényszék elfogadta a prefektus keresetét, és ítéletében formai okok miatt megsemmisítette a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal által kibocsátott, Nyirő József nevére szóló temetkezési engedélyt.

„A törvényszék elfogadta a prefektus keresetét, és megsemmisítette a kiadott iratot” – közölte az MTI-vel Kardalus Erika bíró, a törvényszék szóvivője. A törvényszéknek harminc napon belül kell eljuttatnia a megindokolt ítéletet a feleknek, akik a kézbesítést követő 15 napban nyújthatnak be fellebbezést az ítélet ellen.

Szász Jenő, a Nyirő József újratemetését kezdeményező Székelyudvarhelyért Egyesület és a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke az MTI-nek elmondta: „Azt szorgalmazzuk, hogy Székelyudvarhely polgármestere ne fellebbezzen a döntés ellen, hanem állítson ki egy hibátlan igazolást. Ez oldja meg ugyanis az újratemetés jogi helyzetét”. Szász Jenő szerint a városházán évente mintegy háromszáz hasonló iratot állítanak ki, és az elmúlt 22 évben egyet sem rontottak el a Nyirő József papírját leszámítva. Szász Jenő úgy vélte, ez a körülmény szándékosságot sejtet: mintha a temetést meg akarták volna akadályozni.

Nyirő József hamvainak május 27-ére tervezett székelyudvarhelyi eltemetése amiatt hiúsult meg, hogy az író nevére a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal által május 25-én kibocsátott temetési engedély formai hibát tartalmazott. Amint azt Augusta-Cristina Urzica prefektus elmagyarázta, az iratban egy 2012-ben kiállított dokumentumra – vélhetően a hamvasztás dokumentumára – hivatkoztak, és nem az 1953-ban kiállított elhalálozási anyakönyvi kivonatra, amint azt a törvény előírja.

(MTI/Kárpátalja)