Rákényszerítik-e Gajdost a törvény betartására?

Bizalmatlansági indítvány a polgármester ellen

2012. július 6., 10:00 , 599. szám

A beregszászi járási bíróság döntése értelmében Gajdos István, Beregszász polgármestere törvénytelenül járt el a VI. összehívású Beregszászi Városi Tanács 15. ülésszaka március 23-i plenáris ülésének előkészítésekor az ellene benyújtott bizalmatlansági indítvány vonatkozásában – jelentette a zakarpattya.net.ua.

Korábban lapunk is beszámolt arról, hogy Gajdos István ellen Eduard Pukanics képviselő nyújtott be bizalmatlansági indítványt, aki a Front Zmin párt képviseletében jutott mandátumhoz a Beregszászi Városi Tanácsban. Ismerve a tanácsi politikai erőviszonyokat, kezdettől nem tűnt valószínűnek, hogy az indítvány eléri célját, s menesztik hivatalából az UMDSZ-es polgármestert. Mikor azután szavazásra került sor a kérdésben, kiderült, hogy nemcsak a tanácsi többség voksolt az indítvány ellen, ahogyan az előrelátható volt, de a Front Zmin három képviselője közül is csak a beadvány szerzője, maga Eduard Pukanics szavazott igennel, két képviselőtársa ugyanis „érdekes módon” nem tartózkodott az ülésteremben a voksoláskor.

Pukanics képviselő a kudarc ellenére a bírósághoz fordult, amely keresete nyomán megállapította, hogy nem a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően lett napirendre tűzve a bizalmatlansági indítvány kérdése, illetve akkor is vétett a jogszabályok ellen Gajdos István, amikor nem rendelt el a kérdésben titkos szavazást. A bíróság döntése értelmében, melyet a zakarpattya.net.ua teljes terjedelmében közöl, a bizalmatlansági indítványt valamennyi jogszabály betartásával ismét napirendre kell tűznie a városi tanácsnak az ítélet jogerőre emelkedése utáni legközelebbi ülésén, s biztosítani kötelesek a titkos szavazást a kérdésről.

Beregszászban továbbra sem hiszik, hogy a megismételt szavazáson a képviselők útilaput kötnének a polgármester talpára, annak azonban sokan örülnek, hogy – amennyiben nem fellebbez az ítélet ellen – rákényszerítik a törvények betartására.

zzz