Beiktatták Szimkovics Tibort

2012. július 13., 10:00 , 600. szám

Július 8-án zsúfolásig megtelt a ráti református templom, ugyanis a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) vezetésének, valamint lelkészeinek jelenlétében e napon iktatták be ünnepélyesen tisztségébe Szimkovics Tibor református lelkipásztort.

Szimkovics Tibor 1984. november 27-én született Ungváron. Középiskolai tanulmányait ugyanitt, a Dayka Gábor Középiskolában végezte. 2002-ben kezdte meg tanulmányait a Sárospataki Teológiai Akadémián, melyet 2007-ben fejezett be kitűnő eredménnyel. Segédlelkészi szolgálatát a Kárpátaljai Református Egyháznál kezdte. Kihelyezett segédlelkészként szolgált az Ungvári, Ráti, illetve a Minaji Református Egyházközségekben. 2008-ban tette le második lelkészképesítő vizsgáját, jelesre. Nős, két gyermek édesapja. A tiszteletes és három lelkésztársa ünnepélyes felszentelésére tavaly Beregszászban került sor. Szimkovics Tibor családjával közel két éve Ráton él: a rátin kívül a minaji és homoki gyülekezetekben is végez szolgálatot.

Székfoglaló beszédében Szimkovics Tibor Jeremiás próféta könyvéből az 1. fejezet 4. versétől a 9. versig tartó igeszakaszt olvasta fel, majd visszaemlékezve a múltra arról szólt, miként döntötte el, hogy a lelkészi hivatást választja. Szimkovics Tibor elmondta, hogy jobbára világias közegben nőtt fel. Az ungvári gyülekezetben szólította meg Isten. Gondolkodásmódját megváltoztatva rádöbbent arra, hogy más ösvényeken, az Isten iránti szolgálattal kell folytatnia útját célja felé. Az életére hatást gyakorló ige a fentebb említett igeszakasz volt, mely Jeremiás fiatalon prófétává való elhívásáról szólt, s mely rávilágította arra, hogy lehet valaki bármennyire fiatal is: ha az Úr vele van, bátran vállalhat küldetést.

Szimkovics Tibort lelkésztársai és hívei köszöntötték, majd az ünnepséget szeretetvendégség zárta.

F.Zs.