Életfát avattak a résztvevők

Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem

2012. július 13., 10:00 , 600. szám
Brenzovics László, Tóth István, Tárnok Mária, Németh Zsolt és Orosz Ildikó

A vízumkényszer jelentette kapcsolattartási akadály leküzdése, a határon túli magyarok jogállásának rendezése, a magyar igazolvány bevezetése, a kishatárforgalom újraindítása, a kettős állampolgárság intézménye valaha megoldhatatlan kérdéseknek tűntek. Hogy idővel mégis sikerült megoldást találni a problémákra, s megszülethettek a nemzet egyesítését szolgáló jogszabályok, az többek között annak az együttgondolkodásnak is köszönhető, amely a Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemen zajlott az elmúlt két évtized során az ügy iránt elkötelezettséget érző anyaországi és határon túli magyarok között – fogalmazott Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke a július 3–8. között immár huszadik alkalommal (ebből a KMPSZ-szel harmadik alkalommal – a szerk.) megrendezésre került fórum megnyitóján Felsőszinevéren.

A Pro Minoritate Alapítvány és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezte rendezvény keretében idén Felsőszinevéren folytatódott az a Karnyújtásnyira a jövő címmel európai uniós támogatással megvalósuló projekt, melynek célja a civil partnerség fejlesztése stratégiai és projekttervezés segítségével a régióban, elsősorban Kárpátalja és a szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg megye vonatkozásában. A program révén, melyben a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, valamint a Nyíregyházi Főiskola diákjainak és tanárainak egy-egy csoportja vesz részt, immár második alkalommal kerültek terítékre a Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem olyan hagyományos témái, mint például a turizmus fejlesztése, a közös kulturális örökség feltárása, a megújuló energiaforrások hasznosításának lehetőségei a térségben. Ezenkívül külön fórumot szenteltek a szabadegyetem szervezői az ukrán–magyar határ menti kapcsolatok alakulásának, a magyarság demográfiai helyzetének, illetve a határ menti médiaszolgáltatás kérdésének.

A magyar felsőoktatás és integrációjának lehetőségei címmel megrendezett fórum résztvevői, mintegy folytatva a tavaly felvetődött kérdés megvitatását, az egységes Kárpát-medencei oktatási tér kialakításának lehetőségeit boncolgatták. Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai ügyekkel foglalkozó helyettes államtitkára felszólalásában egyebek mellett hangsúlyozta: a határon túli magyar oktatási rendszer működtetése alapvetően az érintett államok feladata, hiszen adófizető polgáraikról van szó. Ahhoz azonban, hogy a külhoni magyar oktatási intézmények vonzóvá válhassanak, szükségesek azok a minőségi többletet biztosító anyaországi források, amelyek révén valóban versenyképessé tehetők, tette hozzá. Az államtitkár egyben szorgalmazta a határon inneni és túli magyar felsőoktatási intézmények oktatóinak és tanulóinak együttműködését.

Dr. Orosz Ildikó, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a KMPSZ elnöke előadásában arra mutatott rá, hogy a határon túli magyar felsőoktatás problémái valamennyi Magyarországgal szomszédos államban hasonlóak. Úgy fogalmazott, a felsőoktatási intézmények megmaradása szempontjából meghatározó, hogy biztosítsák diákjaik számára a minél teljesebb körű érvényesülés lehetőségét, ami stabil anyanyelvű felsőoktatási rendszert követel meg a Kárpát-medencében. A stabilitásnak a KMPSZ elnöke szerint három alapvető pillére van: a politikai környezet, az intézmények működésének stabilitása, az oktatás minősége. Az egységes Kárpát-medencei felsőoktatási rendszer kialakítása szempontjából hasznos volna, ha a határon túli magyar felsőoktatási intézményeket a Magyar Rektori Konferencia minősítené, vezetőik pedig teljes jogú tagjaivá válhatnának a testületnek, mutatott rá többek között Orosz Ildikó.

A 2012 – a választások éve címmel megrendezett fórumon Németh Zsolt, a Magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott, hogy masszív baloldali fordulat szemtanúi lehetünk, amellyel komoly nacionalista veszély leselkedik térségünkre. Ukrajnával kapcsolatban az államtitkár üdvözölte az új nyelvtörvény parlament általi elfogadását, amely regionális nyelvvé teszi Kárpátalján a magyart. Elégedetten szólt Németh Zsolt arról is, hogy a közelmúltban sikerült tető alá hozni egy olyan megállapodást az Európai Unió Keleti Partnerség Programjának keretében, miáltal kétmillió dolláros támogatásban részesülhetnek kárpátaljai oktatási és kulturális intézmények. A helyzet mindazonáltal nem egyértelmű, mutatott rá az államtitkár, hiszen folyik a magyarságot érintő hangulatkeltés, a magyar választókörzet 2006-os megszüntetése óta nem sikerült elérni, hogy a kárpátaljai magyarság visszakapja azt a jogát, hogy képviselettel rendelkezzen Kijevben.

Külön kerekasztal-beszélgetést szenteltek idén a szervezők a Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem elmúlt 20 esztendejének, melyhez kapcsolódóan a rendezvénynek az utóbbi években hagyományosan helyt adó üdülő udvarán felavatták az évforduló alkalmából állított életfát, Pocsai Vince református lelkész alkotását. A hallgatóságnak bemutatták Kulin Zoltánnak a szabadegyetem történetét bemutató dokumentumfilmjét Malomréttől Felsőszinevérig címmel.

A szabadegyetem öt napját az elmúlt évek hagyományaihoz híven idén is gazdag kulturális program fűszerezte, így például fellépett Felsőszinevéren Pál István Szalonna és zenekara, valamint a Beregszász Dixieland Band. A szabadegyetem utolsó napján a résztvevők elzarándokoltak a Vereckei-hágóra, ahol megkoszorúzták a magyar honfoglalási emlékművet.

hk