Premier Liga: vereséggel kezdett a Hoverla

Labdarúgás

2012. július 20., 10:00 , 601. szám

Nem született igazi meglepetés az ukrán Premier Liga 2012–2013-as nyitófordulójában. Sajnos ez a tény már előrevetíti azt, hogy a legjobbak közé két év után visszatért ungvári Hoverla-Zakarpattya vereséggel mutatkozott be Odesszában.

Az első félidő után még egy esetleges katasztrofális vereség is benne volt a pakliban, hiszen a házigazdák már 3-0-ra is vezettek, a hármas sípszó után viszont már az elszalasztott pontszerzés miatt bosszankodhattak a vendégek. A Csornomorec Matos fejesgóljával szerzett vezetést a 14. percben, majd kiegyenlített mezőnyjáték után a 33. percben a tengerpartiak egy olyan találattal növelték az előnyt, amelyet alighanem még sokat látunk az év végi szilveszteri kabarékban. Az ungvári térfél közepén Jeliszejev úgy próbált menteni egy lecsorgó labdát, hogy a kapu felé ívelte azt. A vendégek csapatkapitánya, Nagy kapus – bizonyára, hogy kézzel ne érintse a ,,hazaadást” – megpróbálta kifejelni a bőrgolyót, amit azonban elvétett, így a labdával együtt a hálóban landolt…

Az első játékrész közvetlen lefújása előtt Matos duplázott, fejesgóljával már hárommal vezetett az ellenfél. Fordulás után felpörgött a Hoverla, és előbb az előkészületi meccseken is jól teljesítő Miscsenko, majd a félidő közepére Truhin csökkentette minimálisra az előnyt. Az igazsághoz tartozik az is, hogy a hazaiak kapuját őrző Bezotosznij mindkét találatnál nagyot hibázott.

A hátralévő bő 20 percben mindent megpróbált a cserékkel is frissíteni igyekvő Olekszandr Szevidov vezetőedző által irányított vendégegyüttes, de az egyenlítés már nem jött össze, a Hoverla 3-2-es vereséggel mutatkozott be a legjobbak között. Kikapott a másik újonc, a Metalurg Zaporizzsja is, amely Luhanszkban szenvedett vereséget.

A többi találkozó közül említést érdemel a hét végén Ungvárra készülő bajnok és BL-főtáblás Sahtar Donyeck kiütéses győzelme az Európa-liga-induló Arszenal Kijev ellen, valamint az a tény, hogy az ezüstérmes Dinamo Kijev csak Ideye-nek a 92. percben szerzett találatával tudta otthon tartani a három pontot a Metalurg Donyeck ellen.

A nyitó forduló eredményei: Voliny Luck – Kárpáti Lviv 1-1, Zorja Luhanszk – Metalurg Zaporizzsja 2-0, Dinamo Kijev – Metalurg Donyeck 1-0, Csornomorec Odessza – Ungvári Hoverla-Zakarpattya 3-2, Metaliszt Harkiv – Illicsivec Mariupol 2-0, Vorszkla Poltava – Krivbász 0-1, Sahtar Donyeck – Arszenal Kijev 6-0, Dnyipro – Tavrija Szimferopol 3-1.

A hét végén rendezendő második forduló keretében szombat este 17 órakor kerül sor a Hoverla–Sahtar-találkozóra.

(tamási)