A tiszaújlakiak egész nap ünnepeltek

Sportrendezvények és koncertek a sóháznál

2012. július 27., 10:00 , 602. szám
Kurucok utódai

A Turul-ünnepséget követően a tiszaújlakiak egész napos rendezvénysorozattal ünnepelték a Rákóczi-szabadságharc első győztes csatájának 309. évfordulóját.

A KMKSZ helyi alapszervezete a résztvevőket vendégül látta egy finom bográcsgulyás erejéig, majd a futballpályán összecsaptak a helyi öregfiúk a nagyszőlősi ificsapattal. Közben elállt az eső és elkezdődhettek az egyéb sportversenyek is a tiszaújlaki sóház mögötti parkban. Sokan kipróbálták magukat a szkanderbajnokságban. Fekvenyomásban is nagy verseny alakult ki, a 70 kiló feletti kategóriában a tiszaújlaki Lemák Ferenc 177,5 kilogrammal lett a legjobb, de csak azért ennyivel, mert több súly már nem volt, míg a 70 kilónál könnyebbek között a nagyszőlősi Jurij Jacko 125 kilogrammig jutott, ezzel a legjobb eredményt elérve súlycsoportjában.

Majd a zenészeké lett a főszerep, elsőként a tiszapéterfalvai Kokas Banda lépett a közönség elé, akik a környéken jól ismert csárdások és népdalok mellett olyan általuk közönség előtt eddig még nem nagyon játszott dallamokat is elmuzsikáltak, amelyek ugyancsak tetszettek az újlaki közönségnek. Kokas Erzsébet ezúttal is nagyon szépen és tisztán énekelt, míg Kokas Krisztina és ifj. Kokas Károly magyar népi táncokat adtak elő. Nagy sikert aratott a klasszikus dixieland zenét játszó, Glóger Károly vezette Beregszász Dixieland Band is.

Két helybéli, középkorú férfi tudósítónknak elmondta, hogy nagyon jó ötletnek tartják a szabadtéri koncerteket. – Sajnos, ilyen Újlakon csak nagyon ritkán van. Pedig az újlaki zeneiskolában is van fúvós szekció.

A parkban a koncertet hallgató fiatalok közül többen is egyetértettek abban: „Nagyon jó a koncert, lehetne gyakrabban is ilyen Újlakon.”

A főszervező Bence Rudolf, a KMKSZ Tiszaújlaki Alapszervezetének elnöke lapunknak elmondta: „Szerencsére sokan jöttek el a rossz idő ellenére. Elégedett vagyok a sportrendezvényekkel is. A labdarúgópályán győztek a helyiek 2-1 arányban, és súlynyomásban ugyancsak szépen helyt álltak az újlaki fiatalok, akik közül kiemelném Lemák Ferencet és Kovács Alexet. Örülök, hogy idén is meg tudta rendezni a KMKSZ Tiszaújlaki Alapszervezete ezt a rendezvényt a Turul-ünnepség napján. Ilyen programok évente csak egyszer vannak Tiszaújlakon, remélem tetszett a lakosságnak. Mindenkinek köszönöm a segítségét, a vállalkozóknak, akik besegítettek, és a lakosoknak is, akik eljöttek, illetve a nagyszőlősi fiataloknak, akik itt voltak velünk és versenyeztek ellenünk, valamint Kudron Zoltánnak, a KMKSZ Nagyszőlősi Alapszervezete elnökének, aki megszervezte, hogy itt lehessenek a nagyszőlősiek is. Ha sikerül, jövőre még nagyobb szabású rendezvénnyel készülünk majd erre a napra.

Badó Zsolt