A zöld Kiszó elkezdte a KMKSZ- ellenes piszkos kampányt

2012. augusztus 17., 10:00 , 605. szám

Milliomos KMKSZ-jelöltek címmel a zöld Kiszó megkezdte a magyar szervezet lejáratását még a hivatalos kampány előtt.

A cím azt sugallja, mintha a KMKSZ vezetői igen gazdagok lennének, de aztán kiderül, nem ez a baj velük, hanem az, hogy szegények. Ukrajnában pedig szegény ember ne induljon parlamenti választásokon. Abban van igazság, hogy az egyre cinikusabb kampányok egyre többe kerülnek, akárcsak a terjedő szavazatvásárlás, de erkölcstelenséggel vádolni valakit azért, amiért az szemmel láthatólag nem tud szavazókat venni, mégiscsak furcsa.

A szöveg egyébként a szokott Kiszós slendriánsággal íródott, hiszen a jelöltségért a kaució nem 20 ezer, hanem 13 ezer hrivnya körüli összeg.

Hogy mennyi kell a kampányra, arról szóbeszédek vannak. Ha valaki 2 millió dollárt saccol, annak két kézenfekvő magyarázata lehet. Vagy ennyit költött már egy egyéni körzetes kampány alkalmával, vagy ennyit fizettettek be vele a pártkasszába a listás helyért.

A zöld Igaz Szó fordított értékítélete szerint a régiós kampányt pénzelni hálából, amiért a hatalompárt elvette a magyar körzetet: erkölcsös és hazafias cselekedet.

Kiszó-összeállításra – reakció