Kitüntetéseket adtak át Magyarország Ungvári Főkonzulátusán

2012. augusztus 24., 10:00 , 606. szám

Szent István ünnepét megelőzően, augusztus 17-én magyar állami kitüntetéseket vehettek át Magyarország Ungvári Főkonzulátusán kárpátaljai magyarok a helyi magyarság megmaradásáért folytatott közéleti tevékenységükért.

Az ünnepség kezdetén Stefán Péter, a Lembergi Konzervatórium szürtei magyar hallgatója két Liszt-darabot játszott zongorán. Majd Szalipszki Endre vezető konzul bejelentette: „Számos magyar szervezet és minisztérium, továbbá több kárpátaljai szervezet kitüntetési javaslatokat terjesztett a köztársasági elnök úr elé. Mostani ünnepségünkön a kitüntetettek egy része van jelen, valamint azoknak a szervezeteknek a képviselői, akiknek a javaslatát köztársasági elnök úr elfogadta.”

Ezt követően Bacskai József ungvári főkonzul és Gyurin Miklós beregszászi vezető konzul a magyar államfő nevében átadta az állami kitüntetéseket.

Roják Mária, Császlóc község polgármestere, a KMKSZ Császlóci Alapszervezetének elnöke a magyarországi, valamint a kárpátaljai önkormányzatok és települések közötti együttműködés elmélyítése és fejlesztése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehette át.

Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki Eiben Évát, a Gyertyánligeti Római Katolikus Egyházi Tanács gondnokát, a KMKSZ Gyertyánligeti Alapszervezetének elnökét a magyar nyelv és magyar kultúrkincs ápolása, megőrzése érdekében végzett sokirányú tevékenysége elismeréseként.

Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki Kulin Zoltánt, a Kárpátaljai Megyei Állami Televízió- és Rádiótársaság vezérigazgató-helyettesét, az Ungvári Városi Tanács KMKSZ-frakciójának tagját, a kárpátaljai magyarság életének hiteles bemutatásáért, a magyar nyelvű média színvonalának emelése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként.

A kitüntetettek közül hárman nem lehettek jelen, ők későbbi időpontban vehették át a magas állami elismerést.

Bilics Éva, a rahói Petőfi Sándor Anyanyelvi Klub vezetője, a KMKSZ Rahói Alapszervezetének volt elnöke a kárpátaljai magyar gyerekek anyanyelvi oktatásának megszervezéséért, a kárpátaljai magyarok identitásának megőrzése érdekében végzett áldozatos munkája elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést Rahón, otthonában vehette át.

Larisza Maleh, a Lviv-Suputnik Turisztikai Vállalat Nyrt. Igazgatótanácsának elnöke, Magyarország tiszteletbeli lembergi konzulja a Magyarország és Ukrajna közötti kapcsolatok ápolása és elmélyítése, valamint a lembergi magyar diaszpóra kulturális szervezetének tevőleges támogatása érdekében végzett sokoldalú tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést Magyarországon vehette át.

Dr. Szikura József, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, biológus-botanikus, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora több évtizedes eredményes tudományos, kutatói, oktatói munkássága, intézményszervezői, szakmai, közéleti, valamint a kárpátaljai magyar felsőoktatás fejlesztése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést vehette át Magyarország Kijevi Nagykövetségén.

A tiszteletükre rendezett ünnepi fogadáson sikerült pár szót váltanunk a kitüntetettekkel:

Eiben Éva: „Nagyon meglepődtem, hogy rám gondoltak. Nagyon felemelő érzés. Köszönöm a sorsnak. Ugyanakkor ez a kitüntetés kötelez is engem arra, hogy a magyar közösségünk megmaradásáért ezentúl is mindent megtegyek. Igaz, nagyon nehéz nálunk a végeken, mert egyre jobban asszimilálódunk, ennek ellenére legalább négyévente indul nálunk magyar osztály, van egy magyar katolikus óvodánk, az egyházközségünk hittancsoportját csak magyarul tanítjuk, a gyerekek a templomban magyarul imádkoznak, és ez megtartó erő.”

Kulin Zoltán: „Az utóbbi napokban már gyanítottam, akkor kezdtem kombinálni, hogy miért kértek be néhány hónappal korábban tőlem életrajzi adatokat, de nagyon jól titkolták az utolsó pillanatig, így nagyon kellemes meglepetés volt ez számomra. Ezek után azt gondolom, az eddig megvalósítatlan terveimet vagy magam, vagy mások segítségével meg kell próbálnom megvalósítani. Ez lehet önálló kárpátaljai tudósítói központ, amely a magyar közmédiumokat tudósítaná. Lehet egy magyar sajtóház felépítése. Mindenféleképpen szeretném, ha Beregszász központtal létrejönne egy magyar nyelvű rádió. Televízióról nem beszélhetünk, mert az nagyon költséges, és az ukrán törvények egyelőre nem teszik lehetővé. A rádiónak viszont nagyobb realitása van, ehhez szabad frekvencia kellene és elsősorban politikai akarat egy társadalmi grémiumban, mint amilyen az ukrán ORTT. Ez kifejezetten politikai akarat, mert Ukrajnában még minden összefonódott a politikummal, és végül, ami a legkevesebb, az a pénz.”

Roják Mária: „Az ember ilyenkor elgondolkozik, hogy talán meg sem érdemelte. Természetesen a magas kitüntetés számomra azt jelenti, hogy bár eddig is tettem a dolgom, de mostantól fokozott erővel kell folytatnom, mert ez kötelez. Rövid távú terveim között a legfontosabb, hogy a magyar óvoda után szeptember elsején magyar iskolát nyitunk Császlócon, holott most mindenki arról beszél, hogy ukránul kell tanulni. Verőcén építünk egy kárpátaljai falut, a Nagybereznai és a Volóci járás után az Ökörmezői járásból is viszünk ki, és ott újra felépítünk egy jellegzetes, régi, még az Osztrák–Magyar Monarchia idejéből fennmaradt faházat. Büszke vagyok arra is, hogy a Vereckei-hágó alatt, Verebesen (Verbjázson) élő ruszinokkal nagyon jó kapcsolatunk alakult ki, akik most magyar ábécés könyveket kérnek tőlünk, hogy fakultatív módon tudják tanítani a gyerekeket magyarul. Én biztos vagyok abban, hogy nem az ott élők gyalázzák meg a honfoglalási emlékművünket. Tervem és feladatom van bőven, remélem, a jóisten ad hozzá erőt is, hogy minél többet sikerüljön megvalósítanom.”

Badó Zsolt