Kötelező-e az előleg?

Olvasóink kérdéseire Iljasovics Viktor ügyvéd válaszol

2012. augusztus 24., 10:00 , 606. szám

„Vállalatunk vezetősége néhány hónapja kérvényt íratott velünk, dolgozókkal, amelyben lemondtunk az előlegfizetésről, vagyis kijelentettük, hogy egy összegben kívánjuk felvenni a havi bérünket. Jogszerűen járt-e el a vállalat?”

– Ukrajna Munkatörvénykönyvének (UMTK) 21. paragrafusa értelmében a vállalat tulajdonosának (vagy az általa megbízott személynek), mint a munkaszerződésben szereplő egyik félnek kötelessége a jogszabályok által előírt terminusokban, határidőkkel és feltételek mellett folyósítani a másik fél, a munkavállaló bérét. Az UMTK 115. paragrafusa, valamint Ukrajna törvénye a munka bérezéséről 24. paragrafusa kimondja, hogy a munkavállalók bérét kötelesek rendszeresen folyósítani munkanapokon a kollektív szerződés által megállapított határidők szerint, de legalább kétszer havonta, a 16 naptári napot meg nem haladó időközönként. Amennyiben a fizetési nap hétvégére, ünnep- vagy szabadnapra esik, a munkabért azt megelőzően kell kifizetni. Vagyis a jogszabályok félreérthetetlenül arra kötelezik a munkaadót, hogy legalább havi két alkalommal fizessen bért a munkavállalóinak.

A munkabér folyósításával kapcsolatos jogszabályok megsértéséért a vétkes felelősségre vonható az Adminisztratív jogsértések kódexének 41. paragrafusa alapján.

hk