Magyarok a Máramarosi-medence keleti végében
A Rahói járás nyugati szélén, 35 kilométerre a járási központtól, egy tízezer lakosnak otthont adó település, a szovjet korszakban nagyközséggé vált Nagybocskó épületei sorakoznak a Máramarosi-medence keleti végében. A Tisza jobb partjához s egyúttal az ukrán–román határhoz simuló helységet a Máramarosi-havasokhoz tartozó Szvidovec hegyvonulat lejtőiről alárohanó Sopurka patak osztja két részre: a kicsiny vízfolyástól nyugatra terül el Kisbocskó, tőle keletre pedig a tulajdonképpeni Nagybocskó. Míg átellenben, a Tisza bal partján épült fel Németbocskó, más néven: Újbocskó.
Egy település, melyet a vegyipar fejlesztett fel
Nagybocskóról elsőként egy I. (Nagy) Lajos uralkodása idején, 1373-ban kelt okiratban olvashatunk, Bochkou alakban. Neve szláv személynévből ered. A Rákóczi-szabadságharc elbukása után a XVIII. században – több hullámban – német telepesek érkeztek ide, s ők építették fel a róluk elnevezett falurészt. Római katolikus egyházközségét 1796-ban alapították, s templomának falait Újbocskó területén húzták fel. Fényes Elek 1851-ben írt, Magyarország geographiai leírása című könyvében így mutatta be a helységet: „Kis-, Nagy- és Németh-Bocskó orosz-német falu Máramaros vármegyében, a Tisza két partján, 558 római katolikus, 1627 görög katolikus, 9 református, 6 evangélikus lakja, római és görög katolikus anyaszentegyházakkal.” A XIX. század közepén tehát még ruszinok és németek népesítették be a községet, majd magyarok is költöztek a kiegyezés után rohamos fejlődésnek indult helységbe. 1868-ban megalapították a Klotild vegyigyárat, a XIX. század végén pedig már kénsav-, szóda-, kén-, klór-, illetve mészgyár, valamint gépjavító üzem működött a településen, ahol iskolát, kórházat létesítettek, s vendéglőt is nyitottak. Az 1910-es népszámlálás szerint akkor 5955 lakosa volt, köztük 3078 ruszin, 1646 magyar és 1177 német. Trianon után a Tisza jobb partján elterülő településrész Csehszlovákiáé, Németbocskó (Újbocskó) pedig Romániáé lett. 1940-ben, Észak-Erdély felszabadulásakor újraegyesítették a folyó által kettészelt községet, ám 1945 után Kis- és Nagybocskó – Nagybocskó néven – szovjet megszállás alá került, Újbocskó pedig ismét Románia részévé vált.
Az Ukrajna által „megörökölt” Nagybocskó magyar temetőjében hat magyar honvédsír tanúskodik a II. világháború utolsó előtti évében a község környékén dúló harcokról. Illés Évától, a KMKSZ helyi alapszervezetének a jelenlegi elnökétől pedig megtudom, hogy ugyancsak 1944 őszén, de még a szovjet csapatok beérkezése előtt a közeli Lonka falu felől 11 vagy 12 magyar katona húzódott vissza a túlerőben lévő partizánok elől Nagybocskó külterületére, ám a támadók mindegyiküket agyonlőtték, a holttesteket pedig két jeltelen sírban, koporsó és temetési szertartás nélkül vájták el. A tömegsírok helyét ma csak két, a környezetéből alig kiemelkedő halom mutatja.
A sztálinisták még azon az őszön 39 magyar és német munkaképes korú férfit hurcoltak el, akik közül 22-en odahaltak. A településen született Romzsa Tódor görög katolikus püspököt pedig hithűsége miatt gyilkolta meg az NKVD. A vértanút 2001-ben boldoggá avatták.
– A háború idején jelentős számú nagybocskói ruszin állt be banderistának, a világégés után pedig sok banderista rejtőzött a települést övező erdőkben. Deszkákkal „kibélelt” bunkerekben laktak, s nemegyszer összecsaptak a szovjethatalom fegyvereseivel – meséli beszélgetőtársam. – Az NKVD-alakulatok, valamint a milícia egységei csak az 1950-es évek elejére számolták fel a partizánmozgalmat. Az életben maradt, elfogott banderistákat Rahóra hurcolták, ahol kivégezték őket.
„A magyarok jelentős része már keveri a cirill és a latin betűket”
– Jelenleg 500 magyar származású lakos él a nagyközségben, akik közül 350 még jól beszéli a nyelvünket, de helybeli magyar tannyelvű oktatási intézmény híján ukrán iskolába jártak, s jelentős részük már keveri a cirill és a latin betűket. Szinte mindannyian római katolikusok. Több mint a kétharmaduk nyugdíjas, de fiataljaink is vannak, s a KMKSZ-nek is vannak fiatal tagjai – tájékoztat Illés Éva. – Alapszervezetünk 1992-ben alakult meg, s jelenleg 180 személyt tömörít sorai közt, de új tagok is lépnek be, tavaly például 15 fővel bővültünk. 1995-ben a magyar temetőben emlékművet emeltünk a sztálini lágerek áldozatainak a tiszteletére, s évről évre, mindenszentek napján a római katolikus egyházközséggel együtt megemlékezünk a mártírokról, koszorút helyezünk el az obeliszken, gyertyát gyújtunk mellette és a magyar katonasíroknál, valamint a szovjetbarát partizánok által megölt honvédek hamvai fölött emelkedő két kis halmon. Szeretnénk is exhumálni az ott elhantolt katonák földi maradványait, átszállítani azokat a temetőnkbe, s tisztességesen eltemetni a honvédeket. Augusztus 20-án Aknaszlatinán részt veszünk a Szent István-napi ünnepségen. A Kárpátalját jelenleg 25 helybeli magyar járatja. A magyarországi rádióadásokat jól fogjuk, a tévéadások egy részét is, akik pedig parabolaantennával rendelkeznek, gond nélkül fogják az anyanyelvű tévéműsorokat.
„Igyekszünk előtérbe helyezni a magyar nyelvű foglalkozásokat”
– A Nagybocskói Romzsa Tódor Karitász óvodájának az épületét 1998-ban vásároltuk meg a Rahói Járási Tanács segítségével – magyarázza Babicsuk Judit, a helybeli karitász vezetője. – Azelőtt a favegyikombinát óvodája működött itt, s a pincétől a tetőig fel kellett újítanunk az elhanyagolt épületet. A munka egy részét már annak idején elvégeztük, de az idei nyáron is jelentős munkálatokra került sor. A felújítás mellett új kályhákat építtettünk, s játszótéri elemeket is készíttettünk (egy részüket Matl Péter képzőművésszel). A magyarországi érdi Egymásért Alapítvány bútorokat és három számítógépet adományozott nekünk, mi pedig pályázati pénzekből vettünk két komputert, valamint egy szkennert, fénymásolót és nyomtatót magába foglaló berendezést, álljuk a rezsiköltségeket, beszerezzük a tűzifát, s a helybeli élelmiszerboltokban vásárolt élelmiszerekkel látjuk el a gyermekintézményt.
– Rajtam kívül még egy óvónő, egy ápolónő, valamint egy dada foglalkozik a gyermekekkel – mutatja be az intézményt Varcaba Katalin, az óvoda vezetője. – Az elmúlt tanévben harminc apróság töltötte itt a napjait. Az óvoda ukrán–magyar nyelvű, így a foglalkozásokat is két nyelven vezetjük, de igyekszünk előtérbe helyezni a magyar mesék felolvasását, a magyar versek és gyermekjátékok megtanítását. Kis számban ukrán házaspárok is ide járatják a gyermekeiket, vannak színmagyar családokból származó apróságaink is, de a nagy többségük vegyes családokban nevelkedik (nagyon sok az etnikumközi vegyes házasság – L. M.). Emellett – az óvodai foglalkozások után – a KMPSZ szórványoktatási programja keretében megtartom a vasárnapi iskolát az alsóosztályos kisdiákok számára, a múlt tanévtől már heti három alkalommal, melyek során egy óra erejéig magyar nyelvre és irodalomra tanítom a gyermekeket, hogy helyesen írjanak, jól olvassanak, s a nyelvtanunkat, az irodalmunkat is ismerjék meg. Az elmúlt tanévben 38 tanuló járt a foglalkozásokra, s rendszeresen részt veszünk a szórványvidéki vasárnapi iskolák költészet napi szavalóversenyén.
– Az óvoda fenntartása mellett a karitász helyi szervezete egyedülálló idős magyar embereket, betegeket (jelenleg 15 személyt) támogat élelemmel, illetve orvosságokkal, s hét – háromnál több gyermeket nevelő magyar származású – családnak ajándékozunk élelmiszereket. A szükséges összegeket a Dorcas Segélyszervezettől kapjuk – fűzi hozzá Babicsuk Judit.
Aknaszlatina filiája
– 1945-től ötven évig nem volt római katolikus egyházi élet a nagyközségben, Ferencz Imre egykori aknaszlatinai plébános 1995-ben kezdett miséket tartani a favegyikombinát klubjában, s az ő irányításával kezdtük meg új templomunk felépítését – vált témát beszélgetőtársam.
– 1998. december 6-án pedig fel is szentelték a gyülekezet lelki otthonát – jegyzi meg Oniszkó György kurátor.
– A templomot – melynek védőszentje Szent Imre – számos külföldi és belföldi támogató, illetve a környező települések római katolikus egyházközségeinek a segítségével építették fel, a Nagybocskói Római Katolikus Egyházközség pedig az Aknaszlatinai Római Katolikus Egyházközség filiájaként működik – közli Béres István aknaszlatinai plébános. – A gyülekezet lélekszáma mintegy 400 fő, többnyire magyarok, de van néhány ukrán tag is. Hetente kétszer, csütörtökön és vasárnap mutatok be szentmisét. A szentmisék magyar nyelven folynak, de az evangéliumot két nyelven olvassuk fel, mert a magyarok egy része kevésbé érti a nyelvünket. Az ukrán nyelvű hittanórákat a Rahóról bejáró Szvetoszláva nővér tartja meg, a magyarokat az elmúlt tanévben még Butsy Lajos eddigi aknaszlatinai plébános vezette le (az órákra a templom épületében kialakított hittanteremben kerül sor, s a mögöttünk hagyott tanévben 12-14 gyermek vett részt rajtuk), ez év szeptemberétől pedig én fogok foglalkozni a gyermekekkel.
– A vasárnapi szentmiséken átlag 60-70 egyháztag vesz részt, a templombúcsúkon viszont 150-en is egybegyűlnek a Felső-Tisza-vidék római katolikus egyházközségeiből – teszi hozzá Oniszkó György.
Az építkezésektől a fakitermelésig
– A munkaképes korú magyar férfiak mintegy tíz százaléka Csehországban dolgozik, építkezéseken helyezkednek el, vagy alkalmi munkákból tartják fenn magukat és családjukat – ismertet meg Illés Éva a megélhetési helyzettel. – Többen dolgoznak Kijev környékén, ahol újgazdagok számára építenek nyaralókat, s belsőépítészeti munkákat is végeznek. Odesszában is vállalnak munkát, s jelentős számban helyezkednek el Oroszországban: Szentpétervár közelében fakitermeléssel, Moszkva mellett pedig magánházak építésével foglalkoznak. A munkavállalás ügyében külföldre utazók tavasztól őszig távol vannak az otthonuktól, s akadnak helybeli magyar lakosok, akik egy-két hónapig mezőgazdasági idénymunkákat vállalnak Magyarországon. Piacolással viszont nem foglalkoznak. Amúgy alma nagy mennyiségben terem errefelé, a szőlő nem annyira, a zöldségfélék közül pedig csak a petrezselyem, a sárgarépa hoz szép termést, a káposzta és a krumpli viszont nem, ezért inkább a lembergi, volinyi, valamint az ivano-frankivszki területekről behozott káposztát és burgonyát vásároljuk meg. A paradicsom és a paprika pedig egyáltalán nem terem meg, a nagydobronyi őrölt paprikát, a Nagyszőlősi, illetve a Beregszászi járásokból beszállított zöldpaprikát, paradicsomot vesszük meg.
Lajos Mihály
