Nemzetközi Nyugdíjastalálkozó Munkácson

2012. augusztus 31., 10:00 , 607. szám

A Munkácsi Magyar „Életet az Éveknek” Nyugdíjasklub idén augusztus 18-án másodízben rendezte meg a Munkácsi Nemzetközi Nyugdíjastalálkozót. Azért nemzetközi, mert a kárpátaljai nyugdíjasklubok mellett több magyarországi klub is résztvevője a rendezvénynek.

A találkozót a városi kultúrház nagytermében Boruzs Béla, a rendezvény főszervezője nyitotta meg. Az ukrán és a magyar himnusz elhangzása után a város polgármester-helyettese, Mihajlo Lábos köszöntötte az egybegyűlteket, majd Magyarország Ungvári Főkonzulátusának képviselőjeként dr. Horváth Judit konzul asszony mondott köszöntőt.

Ezután a résztvevők fergeteges műsorában gyönyörű versek, szép dalok és kórusművek hangzottak el, volt táncbemutató és sok más érdekes műsorszám. A koncert záróakkordjaként a házigazdák mutatták be színes műsorukat.

Az anyaországból az Apaji „Tavaszváró” Nyugdíjas Egyesület, a Sárszentmihályi Nyugdíjasok Közhasznú Egyesület és a Szigetcsépi Szivárvány Nyugdíjasklub tagjai érkeztek Munkácsra.

Kárpátalját a Bátyúi Együtt Nyugdíjasklub, a Nevetlenfalui „Aranyalkony” Nyugdíjasklub, a Rafajnaújfalui Nyugdíjasklub és a Nagymuzsalyi Nyugdíjasklub tagjai képviselték.

Külföldi vendégeink három napig tartózkodtak nálunk. Eközben ellátogattunk az ungvári és a munkácsi várba, bemutattuk nekik vidékünk nevezetességeit, kirándulást szerveztünk a hegyekbe, ahol bográcsgulyással és más finomságokkal vendégeltük meg őket. 18-án a klubunkban egy búcsúesttel erősítettük meg barátságunkat.

A rendezvény sikerén felbuzdulva a következő években is szeretnénk hasonló találkozókat szervezni. Ehhez azonban a kárpátaljai magyarság nyugdíjasainak további összefogására lesz szükség, hogy minél több tapasztalatra téve szert őrizzük és erősítsük magyarságtudatunkat.

Klucsik Klára