Nincs magyar érdekeket képviselő a kerületi választási bizottságokban

2012. augusztus 31., 10:00 , 607. szám

A CVK augusztus 26-i ülésén megalakította az ország 225 kerületi választási bizottságát, illetve jóváhagyta vezetőségük személyi összetételét.

A választási törvény értelmében a kerületi választási bizottságokat az öt parlamenti frakció, valamint azon 19 parlamenten kívüli párt képviselőiből állították össze, akiket előzőleg, augusztus 24-én sorsoltak ki a választásokon induló 87 párt közül.

A kerületi választási bizottságok egyenként tizennyolc tagúak. Vezetőik, azaz a bizottsági elnök, a helyettese és a bizottsági titkár a parlamenti frakciók és a kisorsolt nem parlamenti pártok képviselői közül kerültek ki arányosan.

A választási törvény furcsaságai miatt megtörténhetett, hogy mind a hat kárpátaljai kerületi választási bizottságban képviselve lesznek Kárpátalján alig vagy egyáltalán nem ismert ukrán pártok, míg például a kárpátaljai magyarságot a 68. számú Ungvár központú, 69. számú Munkács központú és a 73. számú Nagyszőlős központú egyéni parlamenti választókerületekben képviselő „KMKSZ” – Ukrajnai Magyar Pártnak egyetlen képviselője sem lett tagja a szóban forgó kerületi választási bizottságoknak. Megjegyzendő, hogy a KMKSZ képviselői furcsamód a legutóbbi alkalommal, a 2010-es önkormányzati választásokkor sem kerültek be a kerületi választási bizottságokba.

A bizottsági tagok között egyébként csak elvétve akadunk magyar csengésű nevekre. Tulajdonosaik kivétel nélkül ukrán pártok érdekeit képviselik.

hk