Ismét megrongálták a vereckei emlékművet

2012. szeptember 7., 10:00 , 608. szám

Három héten belül másodszor rongálták meg a magyar honfoglalási emlékművet a Vereckei-hágón: az ismeretlen elkövetők ezúttal az emlékjel egyik sarkát bontották meg és jelzőtáblákat tettek tönkre.

A magyar emlékműnek az elmúlt napokban történt megrongálásáról Tóth István, Magyarország beregszászi főkonzulja múlt pénteken tájékoztatta a kárpátaljai magyar sajtót. Elmondása szerint az emlékjel és a hozzá tartozó feliratos jelzőtáblák károsodását egy nappal korábban észlelte, amikor a honfoglalási emlékműnél járt.

Az ungvári televízió magyar szerkesztőségének stábja pénteken a helyszínen forgatott az emlékművet ért legújabb rongálásról. Kovács Géza főszerkesztő az MTI érdeklődésére telefonon elmondta, hogy ottjártukkor még frissek voltak az emlékjelen a rongálás nyomai, és látható volt az abból származó törmelék is. Azt is közölte, hogy az elkövetők leverték a magánterületre figyelmeztető, oszlopokon elhelyezett négy kétnyelvű tábla egyikét, a másik három jelzésen pedig olvashatatlanná tették a feliratot.

Három héttel ezelőtt valakik a „Halál a magyarokra!” és az „Ez itt Ukrajna!” feliratokat festették a magyar honfoglalási emlékmű oldalára.

(MTI/szcs)