2012. október 12.

Az Úrnak műve, dicsősége, jó kedve: rajtunk, fiainkon, munkáinkon

Láttassék meg a te műved a te szolgáidon és a te dicsőséged azoknak fiain. És legyen az Úrnak a mi Istenünknek jó kedve mi rajtunk és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá! Zsolt. 90:16–17.

A legreformátusabb zsoltár utolsó soraiban egyes szavak úgy hangzanak, mint a zeneműben a crescendo: láttassék, legyen, tedd, ez utóbbi már duplán, s felkiáltójellel. A költő gondolata az örökkévalóságból indult, és a földi, múló életen át odafelé vágyik vissza, de míg odaérkezik, sok kérése van, amit idelenn szeretne elérni:

1. Kéri, hogy az Isten műve látszódjék meg „a te szolgáidon” azaz a hívő emberen, hát mindenekelőtt a teremtés műve. Isten kijelentése nyomán valljuk, hogy mi, emberek az Ő képére és hasonlatosságára formáltattunk, hogy magunkon viseljük és képviseljük, mint alkotások az Alkotó nyomait. Ugyanakkor a kijelentés nyomán azt is valljuk, hogy ez a képviselőség nagyon megromlott bennünk és rajtunk. Nem áll módunkban végigkísérni a teremtéstől kezdve mostanig az emberi életet, még a magunkét sem, de egyvalaki egyszerre látja a múltat, a jelent és a jövőt – a Teremtő, aki magára vállalta a bűn által való összetörettetésünk újjáformálását. A zsoltárírónak már voltak sejtelmei a megváltásról és újjászületésről, a Krisztusban elrejtett új életünk Krisztus arcán való dicsőséges ragyogtatásáról.

2. Az az óhaja, hogy ez tükröződjék az utódokon is, akik úgy nőnek fel, hogy a szülőkre szórt áldás rájuk is hull. Szabad nekünk Isten igéjét magunkra, magyar emberekre nézve is alkalmazni és kötelezővé tenni. A teremtés és megváltás műve egy ember életén akkor lesz dicsőséges és üdvösséges, ha az utódok életében is kivirul és gyümölcsöt terem. Ugyanúgy nemzeti mivoltunkban a megmaradás és fajfenntartás s továbbadás csak az egyének szaporodó sejtjeiből lehetséges. Adjon az Úristen hívő magyar embereket és hívő magyar utódokat. Formálj úgy, hogy miközben mi formálódunk, formálódjanak utódaink is. Segíts meg bennünket, hogy segíteni tudjuk utódainkat. Minden hívő szülőnek örömére válik, ha felfedezi az ő gyermekeiben az ő hitük vonásait.

3. Ugyanakkor a zsoltáríró nem feledkezik meg a mindennapi életünkről sem, s kéri, hogy kezeink munkáján – a pillanatoknak a tört részein is – látszódjék meg az Ő jókedve, rajtunk és munkáinkon, egyszóval: életünkön. Hogy ne legyen hiábavalóság a sok küzdelem, a sok fáradozás. Olyan könnyen porrá és hamuvá lehet sok minden, amiért annyit futottunk. Vagy mi, akik túl vagyunk az ember életútjának felén, gondoljunk arra, hányszor volt életünkben pénzcsere, pénzváltás, s mindig ráfizettünk. Amikor nem állandósul kezünknek munkája, hanem pusztul, mintha árvíz vinné. Mindaddig, míg az örök életben elérjük és betöltjük célunkat, amiért Isten teremtett és megváltott, kérjük mi is, hogy ,,minden dolgunkat bírjad, forgassad, kezeink munkáit igazgassad!”, hogy majd odafenn is énekelhessük: „Tebenned bíztunk eleitől fogva...”

Józan Lajos
huszti ref.lelkipásztor