Az önsajnálat és a lebeszélés ellen – Orbán Viktor Marosvásárhelyen

2012. október 12., 10:00 , 613. szám

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem első tanévnyitójának tizenkettedik évfordulóján, múlt szerdán tartott előadásában a magyar miniszterelnök kifejtette: érthető a sajnálkozás a magyar „szenvedéstörténet” miatt, de csak egy pillanatig. A következő pillanatban már a cselekvésre kell összpontosítani, és meg kell tanulni erőt meríteni a szenvedésekből a jövő számára. Azt is megjegyezte, nem szabad hagyni, hogy mások lebeszéljenek fontos dolgokról.

„Az önsajnálat és a lebeszélés együtt a magyar nemzet biztos pusztulásához vezet a következő néhány évtizedben” – fogalmazott Orbán Viktor, aki az egyetem diákjaihoz szólva felidézte, hogy a nyolcvanas évek második felében diáktársaival miként álmodoztak arról, hogy majd egyszer nagy dolgokat tesznek. Az azóta eltelt idő megtanította neki: „soha nem azon kell gondolkozni, hogy hogyan legyünk valakik, hanem csak arra szabad összpontosítani, hogy mit akarunk csinálni. A fontos és nagy dolgokhoz a Jóisten megadja az eszközöket” – fogalmazott a miniszterelnök, aki „szívtudásuk” fejlesztésére biztatta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem diákjait. Elmondta, a „szívtudás” a test tudásának és az ész tudásának az alapja, ezen múlik, hogy a fiatalok mire használják az erejüket, kinek adják el a tudományukat. „A szív tudásán áll vagy bukik magán- és közéletünk, hogy igazságosak vagyunk-e társainkhoz. Ezen múlik, hogy szeretjük-e felebarátainkat, mesterségünket, lakóhelyünket, a hazánkat” – magyarázta a magyar miniszterelnök.

Azt is fontosnak tartotta, hogy legyen kire felnézniük a fiatal nemzedékeknek. „Egy szolgaian gyáva emberrel, országgal, néppel és nemzettel senki sem hajlandó azonosulni” – jelentette ki, majd a Magyarországról szóló negatív hírekkel kapcsolatban elmondta, a korabeli sajtóból kiderül, hogy a Lánchíd és az Országház megépítése idején sem volt ez másképp. Kijelentette, a mai kor politikai vitái kevésbé viharosak, mint amilyenek a Lánchíd építése körüli viták voltak.

Orbán Viktor Bocskai István erdélyi fejedelem politikai végrendeletéből vett idézettel zárta előadását, ugyanis a fejedelem arra intette az erdélyieket, hogy „Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak”, a magyarországiakat pedig arra intette, hogy „az erdélyieket el ne taszítsák”.

Szerda délelőtt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Bocskai István-díjjal tüntette ki Orbán Viktort. Az egyetem által 2012 júliusában alapított elismerést elsőként a magyar miniszerelnök kapta meg, akinek az egyetem alapításában és fejlesztésében betöltött szerepét ismerte el a kitüntetéssel az oktatási intézmény szenátusa.

(MTI/Kárpátalja)