Nemzetközi üzletember-találkozó Beregszászban

2012. október 12., 10:00 , 613. szám

Október 8-án Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (KMF) nemzetközi üzletember-találkozóra került sor. A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány, a KMF, valamint a tatabányai Edutus Főiskola által közösen szervezett eseményre a tanintézmény Győr termében került sor, melyet megtisztelt jelenlétével Radetzky Jenő, a magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedését célul kitűző Wekerle Terv miniszteri biztosa, valamint Orosz György, az Edutus Főiskola Technológia és Tudástranszfer Szolgáltató Iroda vezetője.

A találkozót megelőzően Orosz György kérdésünkre elmondta, hogy hasonló találkozót szerveztek már a Székelyföldön és a Felvidéken is, Beregszászban ez az első alkalom. Az európai uniós pályázatból megvalósított fórum célja többek között a magyarországi és kárpátaljai vállalkozók összehozása. Orosz György arról is tájékoztatta lapunkat, hogy a tatabányai főiskola a beregszászival szeretne szoros kapcsolatot kialakítani, egyúttal stratégiai partnerségben tevékenykedni.

Radetzky Jenő kifejtette, hogy az általa kormánybiztosként felügyelt Wekerle Terv kidolgozásánál többek között figyelembe vették az Európai Uniónak a gazdasági életet érintő prioritásait: a regionalitást, valamint az ún. KKV (kis- és közepes vállalkozások) szektornak az erősítését. A terv a magyar vállalkozók részére többek között regionális kapcsolatok kialakításához nyújt segítséget, elősegíti a Kárpát-medencei vállalkozások „hálózatosodását. Radetzky Jenő hangot adott azon meggyőződésének, hogy az elkövetkező évtizedben a kelet-közép-európai régiónak – azon belül is a Kárpát-medencének – lesz esélye Európában a legdinamikusabb fejlődésre. A közeljövőben szeretnének egy Ungvár–Beregszász tengelyen működő üzleti-hálózati irodát létrehozni. Radetzky Jenő a Wekerle Terv kapcsán elmondta még: ösztönözni szeretnék, hogy az államhatáron kívül, de a nemzethatáron belül élő magyar nemzetközösségek hozzanak létre saját gazdaságfejlesztési terveket, melyet a kormányprogram részeként szintén számos eszközzel támogatnának. Hasonló terv születésére már volt példa Erdélyben a Mikó Imre Terv elkészítésekor.

Az üzletember-találkozó kezdetén Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója köszöntötte a jelenlévőket: Radetzky Jenőn és Orosz Györgyön kívül a jelenlévők soraiban üdvözölhette Orosz Ildikót, a KMF elnökét, Virág Lászlót, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnökét, Farkasné Bőcs Juditot, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulját, Fatér Mártát, az Edutus Főiskola Technológiai és Tudástranszfer Iroda kutatási és fejlesztési projektmenedzserét, ifj. Sari Józsefet, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnökét, valamint a szép számmal megjelent vállalkozókat.

Virág László, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnöke ígéretes Kárpát-medencei programként értékelte a Wekerle Tervet, mely a kárpátaljai magyar vállalkozók részére is számos pozitívumot tartogat. Már pusztán annak tükrében is – mondta –, hogy Kárpátalja egyik legszorosabb kereskedelmi partnere Magyarország: a megye 1,3 milliárd dolláros exportjának fele ugyanis Magyarország felé irányul. A kárpátaljai vállalkozók részt kívánnak venni a programban – mondta –, és a Wekerle Terv általi lehetőségek kihasználásával könnyebben tudnának integrálódni az anyaországi gazdasági élet vérkeringésébe is.

A találkozón előadást tartott Orosz György, Izsák Tibor, a KMF Földtudományi Tanszékének előadója, Sütő Attila, az ECO-BLAZE Kft. oktatója, majd kerekasztal beszélgetéssel folytatódott a rendezvény.

F.Zs.