A 40. Édes anyanyelvünk verseny Kárpát-medencei döntője

2012. október 26., 10:00 , 615. szám

Október 12–14. között 40. alkalommal rendezték meg Sátoraljaújhelyen az Édes anyanyelvünk verseny Kárpát-medencei döntőjét.

A rangos versenyen Magyarország, Erdély, Felvidék, Vajdaság és Kárpátalja legjobb diákjai – akik már előzőleg több válogatót megnyertek – mérhették össze tudásukat magyar nyelvből.

Különösen nagy jelentőségű e verseny a határon túli tanulók számára. Az összetartozás, az identitástudat erősítése mellett megmérettetést is jelent az anyaországbeli tanulók tudásához képest. A KMPSZ-nek köszönhetően már több éve a mi kis régiónk is résztvevője e nemes vetélkedőnek.

Péntek délelőtt a középiskolásoknak egy 20 feladatból álló nyelvtani-nyelvhasználati feladatsort kellett megoldaniuk 3 óra leforgása alatt, amelyben a helyesírási, nyelvhelyességi feladatoktól a szólásokon át a mondatelemzésig és szövegszerkesztésig találhattak kérdéseket. Eközben a felkészítő tanárok és a bírálóbizottság tagjai Széphalomba látogattak, ahol megtekintették a Magyar Nyelv Múzeumának kiállításait és könyvbemutatón vettek részt.

A délutáni városnézésen a résztvevők megismerkedtek Sátoraljaújhellyel, majd ellátogattak a Zempléni Kalandparkba. Az estét díszünnepség zárta a Latabár Színházban.

A szombat délelőtti szóbeli fordulóban a diákok 4 téma közül választhattak, hogy azt a megadott stílusban 3 perc alatt tolmácsolják az őket hallgató, szintén a témához kapcsolódóan megadott nézőközönségnek.

Délután került sor verseny szakmai értékelésére.

Este a Latabár Színházban Táncok Erdélyországból című előadásával a Maros Művészegyüttes ifjúsági csoportja derített jókedvre mindenkit, majd a főtéren lézershow zárta a napot.

Vasárnap Széphalomban Kazinczy sírjának megkoszorúzása után a mauzóleum előtt az ünnepélyes eredményhirdetésen a nyertes versenyzők átvehették Sátoraljaújhely város emlékplakettjeit, valamint a különdíjakat. Az Anyanyelvápolók Szövetségének díját Szanyi Andrea, a Nagydobronyi Középiskola 11. osztályos tanulója nyerte (felkészítő tanára: Katona-M. Berta). Jóleső érzés volt ilyen eredménnyel hazatérni.

A verseny Bencédy Józsefnek, a szóbeli fordulót értékelő zsűri elnökének a nyelvről, nyelvhasználatról, köznapi beszédről és nyelvjárásról szóló zárszavával ért véget. A kárpátaljai kis csapat nagyszerű élményekkel, lelkiekben gazdagodva, tudással gyarapodva tért haza.

K-M. B.