Falunévtábla-avatás Rafajnaújfaluban

2012. október 26., 10:00 , 615. szám

Október 21-én ünnepélyes eseményre került sor a beregszászi járási Rafajnaújfaluban: a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) közreműködésével ugyanis felavatták a község új falunévtábláját, melyet a KMKSZ adományozott a községnek a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (BGA) által támogatott program keretében. A falunévtábla a község címerét, első említésének dátumát, valamint a település hivatalos ukrán és történelmi magyar nevét tartalmazza.

Egy meghitt vasárnapi istentiszteletet követően a település Zápszony felé eső végén gyülekeztek a hívek, itt került sor az ünnepélyes falunévtábla-avatásra. A jelenlévőket – köztük Gulácsy Gézát, a KMKSZ alelnökét, parlamenti képviselőjelöltet, Sin Józsefet, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének (BKSZ) elnökét, Antal Józsefet, Rafajnaújfalu polgármesterét, Barta Ferenc református lelkipásztort, valamint Dudics István járási képviselőt – Demeter István, a KMKSZ Rafajnaújfalui Alapszervezetének elnöke köszöntötte, aki jeles, rég várt eseményként értékelte ezt az alkalmat. Az elnök köszönetet mondott a BGA-nak, a KMKSZ-nek, valamint a tábla felállításában részt vett személyeknek.

Gulácsy Géza beszédében kifejtette, hogy Rafajnaájfalu több mint hétszáz éves település. Ez a hétszáz év bizonyára nem volt könnyű, de nem lesz könnyebb az elkövetkező hétszáz sem, már ha lesz. Ahhoz pedig, hogy legyen, az kell, hogy a közösség megőrizze azokat az értékeket, amelyek közösséggé formálták: az anyanyelvet és a vallást.

Hegedűs Barbara, a helyi általános iskola tanulója Sajó Sándor Magyarnak lenni c. versét szavalta el, majd Sin József elnök a település történelméről szólt. A KMKSZ BKSZ elnökét követően Barta Ferenc tiszteletes hirdetett igét és osztott áldást.

F.Zs.