A nagymuzsalyi „rákóczisok” Egerben

2012. október 26., 10:00 , 615. szám

Az 1989-ben alakult Rákóczi Szövetség a határon túl élő magyar közösségek nemzeti, kulturális, szellemi és közművelődési tevékenységét segíti, egyben hatékonyan részt vállal identitástudatuk megőrzésében, elsősorban az ifjúság megszólításával. Örömteli, hogy szeptemberben megalakult a Rákóczi Szövetség nagymuzsalyi alapszervezete, melynek tagjai október 19–21. között élmény- és programdús egri látogatáson vettek részt.

Jakab Erika, a KMKSZ nagymuzsalyi alapszervezetének elnöke, a helyi középiskola pedagógusa lapunk érdeklődésére elmondta: „Tanintézményünk előtt nem ismeretlen a Rákóczi Szövetség, hiszen az elmúlt években számos, a szövetség égisze alatt szervezett programban vehettünk már részt. Teljes mértékben magunkénak vallva ezen szervezet tevékenységének eszméjét, elhatároztuk, hogy a muzsalyi iskolában megalakítjuk a helyi alapszervezetét. Ez múlt hónapban meg is történt, s az alapszervezet élete máris sikeresen indult: ugyanis néhány nappal a hivatalos megalakulást követően pályázati lehetőséget nyertünk az országos szövetségtől. Ennek értelmében diákutaztatás keretében lehetőség nyílott arra, hogy a nagymuzsalyi fiatalok egy anyaországi tanintézménnyel közösen ünnepelhessék az 56-os eseményeket. A muzsalyi szervezet Eger városát választotta.”

A választás nem véletlenül esett Egerre, hiszen ez a város gazdag történelmi múlttal rendelkezik: az egykori török támadással bátran szembeszállt, majd dicsőséget szerzett város története ugyanis számos, a határon túli magyarság irányába szóló értéket is hirdet. A muzsalyi „rákóczisokat” az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium fogadta, mely egyúttal a szállást és étkezést is biztosította. „A közös, jól sikerült ismerkedést követően mindkét tanintézmény műsorral is bemutatkozott egymásnak – folytatja Jakab Erika. – Kárpátaljai csoportunkat fogadta Eger polgármesteri hivatalának kollektívája is, majd másnap egész napos programunk volt: többek között megtekintettük a régmúlt dicsőségét hirdető várat. Az Egri Vitéz Iskola tagjai korhű ruhákba öltözve teremtettek középkori hangulatot, az íjászkodás és kardforgatás által elevenítve fel a végvári harcok korát. Jártunk a katakombákban, megtekintettük a panoptikumot és a bazilikát is. A gyerekeket egri családok is megvendégelték, majd este a gimnázium diákjai fergeteges hangulatú táncházat szerveztek számunkra” – zárta beszámolóját Jakab Erika, aki ezúton mond köszönetet a Rákóczi Szövetségnek, valamint Eger városának az élménydús napokért.

F.Zs.