Húszéves a técsői karitász

2012. november 23., 09:00 , 619. szám

Megalakulásának 20. évfordulóját ünnepelte november 19-én a Técsői Szent István Karitász segélyszervezet. Az alkalomból a város római katolikus templomában Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke celebrált szentmisét paptársaival közösen.

Majnek püspök szentbeszédében rávilágított arra, hogy a keresztény ember legfőbb jellemvonásai közé kell tartoznia a krisztusi parancsolatok megtartásának, ezeknek pedig fontos részét képezi a szeretet és a rászoruló embertársak megsegítése. A Técsői Szent István Karitász megalakulásától kezdve ebben a szellemben munkálkodik – mondta, s reményét fejezte ki, hogy az Úr segítségével e nemes tevékenység a jövőben is folytatódni fog.

A szentmise után a bustyaházi Szent Erzsébet Karitász Óvoda kicsiny növendékei szerepeltek. Ezt követően a szervezet tevékenységéről id. Mikulyák László, a Técsői Szent István Karitász elnöke számolt be, aki 1992-től koordinálja a szervezetet, s kinek munkája elismeréseként november 12-én Munkácson a Szent Márton palástja díj Pro caritate emlékplakettjét nyújtották át.

Fontos megemlíteni, hogy a szervezet Técsőn kívül a Técsői járás egész területén kifejti tevékenységét, felekezettől és nemzetiségtől függetlenül minden rászorulót támogatva. A segélyszervezet több programot is működtet. Ezek közül megemlítendő a „szárazélelmiszer-csomag program”, melynek révén havonta a legalapvetőbb élelmiszerekből álló csomagot osztanak szét a rászorulóknak. Tevékenységet fejt ki a rokkantak irányába is: őket rokkantkocsikkal igyekszik ellátni. Szegénykonyhákat is működtet: a técsői ingyenkonyhán naponta 45-50 rászorultnak osztanak levest, valamint „másodikat” tartalmazó ebédet. A programok közé tartozik a ruhaosztás, a húsvéti és karácsonyi élelmiszercsomag-osztás, téli tüzelőfa-, valamint lehetőség szerint gyógyszerosztás is. A técsői karitász szükségességét a felső-Tisza-vidéki árvizek kialakította helyzet is megmutatta, amikor a szervezet élelmiszerrel, ruhaneművel, valamint házak építésével segítette a rászorulókat.

A beszámoló után okleveleket és emléklapokat adtak át az alapítóknak, támogatóknak, aktív munkatársaknak.

Az eseményen jelen volt Tóth István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja is, aki beszédében méltatta a Karitász húszéves tevékenységét, egyben rámutatott arra, hogy a hasonló segélyszervezeteknek milyen nagy szerepük van a rászorulók segítése mellett a magyarság megmaradásában is, ami a Felső-Tisza-vidéken különösen fontos.

Fischer Zsolt