A Zeneképzelet Beregszászban

2012. november 23., 09:00 , 619. szám

November 13-án komolyzenei koncertsorozat indult Kárpátalján. Az előadók, Várnagy Andrea és Farkas Zsolt zongoraművészek Mezőváriban, Mezőkaszonyban, Bátyúban és Nevetlenfaluban is felléptek. A zenészházaspár koncertsorozatának utolsó előtti megállója a Beregszászi Művészeti Iskola koncertterme volt.

A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet és a Magyarország Beregszászi Konzulátusának közös szervezésű, teltházas rendezvénye kis és nagy zenekedvelőket egyaránt vonzott.

A koncertet Bobály István, a művészeti iskola igazgatója és Farkasné Bőcs Judit, Magyarország beregszászi konzulja nyitotta meg, aki elmondta: „Várnagy Andrea és Farkas Zsolt előadó- és zongoraművészek koncertsorozatukkal missziót teljesítenek, hisz olyan kis kárpátaljai településekre is eljuttatják a színvonalas komolyzenét, ahol a fellépések bizony néha nehézségekbe ütköznek. Az ember hangulati, érzelmi lény is, és manapság, amikor a lárma és a zaj áradatában élünk, egyre nagyobb szükségünk van az együttmuzsikálásra, a komolyzene megértésére, befogadására.” A zeneiskola növendékeihez fordulva pedig még hozzátette: „A zene végigkíséri egész életünket. A zene egyfajta játék is, ami nem hiányozhat életetekből. Gazdagabb, teljesebb életet élhettek, ha a zenével kapcsolatban minél több személyes élményre tesztek szert.”

És ezután kezdődött a varázslat!

Vannak dolgok, amik önmagukban is nagyszerűek, de egymás mellett kiteljesednek, s egy egészen újszerű, elképesztő ötvözetet képeznek. Ennek lehettünk részesei mi, nézők. Ez a koncert ugyanis nem csupán egy koncert volt, hanem a zenei és irodalmi alkotások olyan ötvözete, melyre az ámulatba ejtő a legjobb jelző. Így tehát a műsor nem csupán négykezes zongoraművekből, hanem versekből is állt. S hogy hogy is született meg ez a páratlan páros, a Zeneképzelet? Várnagy Andrea így mesélt erről:

– Elkötelezett hívei vagyunk annak, hogy ne csupán játsszuk a komolyzenét, hanem próbáljuk meg valamiféleképp különlegesen a közönség elé varázsolni a gyönyörű műveket. Amikor a kislányaink kicsik voltak, észrevettük, hogy amikor bizonyos darabokat játszunk, akkor a gyerekek kijönnek a szobából, és a zongora mellett elkezdenek játszani, míg más daraboknál bemennek a szobájukba. Elkezdtük őket tesztelni. S amikor kialakult egy bizonyos repertoár, akkor – mivel nekem és Zsoltnak is szívügyünk az irodalom – elkezdtünk melléjük verseket keresni, hogy megértsék, hogy mi is rejlik a szavak és a hangok mögött. Így született meg a Zeneképzelet. S amikor ez kicsikét kinőtte magát, akkor született meg a Földi mese.

– Hiszem azt, hogy ez az egész, amit itt töltünk a földön – folytatta Várnagy Andrea –, egy mese. Lehet így élni, lehet úgy élni, de mindannyian tudjuk azt, hogy ez véges. Hitem szerint vallom, hogy ez majd átvezet a végtelenbe, valahova nagyon messzire, egy jobb jövőbe. De amikor itt vagyunk, úgy kell élnünk, hogy méltóak legyünk arra, amiért ide születtünk.

A Földi mese végigvezette a nézőket egész életükön. Létünk különböző állomásait, különböző korszakait – születésünktől kezdődőn – Várnagy Andrea olyan versekkel mutatta be számunkra, mint Vadász Bence Születés, Varró Dániel Altató apukáknak, Lackfi János Fiúk dala és Lányok dala, Kiss Ottó A vonatsínek, Szalóczi Dániel Dúdolós, Szőke István Attila Az élet dala, Sárhelyi Erika Félúton, Karafiáth Orsolya Csak egy szó, Áprily Lajos Kérés az öregséghez, Szabó Éva A hét csoda c. műve. Gyermekkor, játék, konfliktus, szerelem – megannyi érzést keltettek ezek a versek, melyeket Dvorak C-moll szláv tánca, Liszt II. magyar rapszódiája, Schubert Szerenádja emelt még nagyobb magasságokba. A két különböző, mégis összetartozó szólam szinte beszélt, felelgetett egymásnak. Jómagam egyik ámulatból a másikba estem. Könnyeim potyogása és lélegzetem visszafojtása percenként váltogatták egymást. A legmeghatóbb rész számomra az volt, mikor a kamaszkorral elértünk a legnemesebb érzéshez, a „közös dallamhoz”, melyről Várnagy Andrea így idézett: „A szerelem az, ha egyik a másikat repülni hagyja, de ha zuhan, fél szárnyát kölcsönadja.” Talán nem túlzok, ha azt mondom, míg a legkisebbek arról álmodoztak, hogy egyszer az ő koncertjüket hallgatja majd szájtátva a közönség, addig a felnőttek vagy hálát mondtak, amiért már megtalálták a közös dallam másik felét, vagy imát, hogy egyszer majd megtalálják.

A koncert zárásaként a Kell még egy szó c. dal szólt. Méltó megkoronázása volt ez a nem mindennapi élménynek.

A koncertsorozat létrejöttét a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

Espán Margaréta