Az RMDSZ a parlamentben, az EMNP kimaradt

Romániai parlamenti választások

2012. december 14., 01:00 , 622. szám

A RMDSZ biztosan ott lesz a következő parlamentben, mind a képviselőházban, mind a szenátusban, az EMNP viszont nem szerezte meg a kellő számú szavazatot ahhoz, hogy bekerüljön a törvényhozásba.

A vasárnap megejtett romániai parlamenti választásokat országszerte havazás és hófúvás hátráltatta. A zord időjárás főleg az ország nyugati részén, a Bánságban okozott gondot. Az áramellátásban is fennakadások voltak: így kora délután 181 szavazóhelyiség maradt több órára áram nélkül. Ezek a körülmények is közrejátszottak abban, hogy az utóbbi két évtizedben először nem a falusiak, hanem a városiak szavaztak nagyobb arányban.

A vártnál kisebb volt a részvételi arány a magyarlakta községekben is. Egyes szavazóhelyeken a 25 százalékot sem haladta meg.

Romániában 315 képviselői és 137 szenátori választókerületben, egyfordulós voksoláson választották meg a kétkamarás parlament törvényhozóit. A választásokon két magyar párt indult. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az ország mind a 452 választókerületében, míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) 77 – főleg erdélyi – választókerületben állított jelöltet. A választásokon összesen 12 párt és pártszövetség több mint 2400 jelöltje indult.

A nem hivatalos végeredmény szerint a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) 58,6 százalékos eredménnyel győzött. A jobbközép Igaz Románia Szövetség (ARD) a voksok 16,5 százalékát, a populista Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) a szavazatok 13,9 százalékát szerezte meg. Hétfő estére bizonyossá vált, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is átlépi az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Az RMDSZ-nek 18 képviselője lesz: néggyel kevesebb, mint a most véget érő parlamenti ciklusban. A párt szenátusi frakciója változatlanul 9 fős lesz. A magyar szövetség az országos voksok öt százalékát meghaladó szavazataránnyal jutott be a román törvényhozás mindkét házába, de a törvényhozók létszámának növekedése miatt parlamenti súlya 4 és fél százalékra csökkent. A Szövetség önálló képviselőházi és szenátusi frakciót alakíthat.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a szavazatok 0,64 (a szenátusban 0,79) százalékával nem jutott be a parlamentbe. Toró T. Tibor, az EMNP elnöke az M1 Híradójában úgy nyilatkozott, hogy „Egyetlen szavazat se veszett el, amit a Néppártra leadtak, hiszen egy jó ügyre, az autonómiára és a föderális államberendezkedésre szavaztak. Ezek a kérdések kétségtelenül az igazság oldalára helyeznek minket” – fogalmazott.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint pártja nem egy „ötszázalékos” párt, amint azt a közvélemény-kutatások mutatják, hanem az erdélyi magyar közösség képviselője. A pártelnök szombatra összehívta a Szövetségi Képviselők Tanácsát, hogy a folytatásról egyeztessenek.

„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség meg van győződve arról, hogy a kisebbségek jogait egy erős jogállamban, erős politikai intézményekkel lehet megszilárdítani – mondta Kelemen Hunor. – Ezért mi az Euro-atlanti integrációnak az elkötelezett hívei maradunk” – folytatta az elnök az M1 Híradójának nyilatkozva, majd hozzátette: Románia jövője, az erdélyi magyarságnak a jövője egy erős Európai Unión belül képzelhető el, építhető tovább. Végül leszögezte, hogy az alkotmánymódosításért, a gazdasági reformért, a kisebbségi jogokért, és a régióátszervezésért tárgyalásokat kezdenek azokkal, akik felhatalmazást kapnak a kormányzásra.

Elutasították a magyar–magyar versenyt az erdélyi magyar választópolgárok, ezért olyan struktúrában kell biztosítani a politikai pluralizmust, amely nem veszélyezteti a nemzeti érdekérvényesítést – vélekedett Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a romániai választásokat értékelő hétfői közleményében.

„Felelős döntést hoztunk, amikor az önös érdekek fölé tudtuk helyezni a nemzeti érdeket” – állította Bíró Zsolt arra utalva, ahogy az MPP nem indult a vasárnapi parlamenti választásokon. Együttműködésre ítélve című közleményében az MPP elnöke rámutatott: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) együtt sem ért el annyi szavazatot, mint négy éve az RMDSZ egymaga.

„Új struktúrára van szükség, hogy a romániai magyarság arányainak megfelelően képviselve legyen a parlamentben. A demokrácia alapfeltétele a többpártrendszer, ugyanakkor a pluralizmus biztosítása nem veszélyeztetheti a nemzeti érdekérvényesítést. Ezért javasoltuk korábban is a Magyar Szövetség, avagy a „nemzeti válogatott” felállítását, erre kell elmozdulnunk a jövőben” – vonta le a következtetést Bíró Zsolt.

(szcs/MTI/hirado.hu/magyarszo.com)