Elfogadták a jövő évi költségvetést

2012. december 14., 01:00 , 622. szám

Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa – még az előző összehívású – december 6-án elfogadta a kormány által benyújtott 2013. évi költségvetést.

A kormány jövőre 361,51 milliárd hrivnya bevételre számít, tehát 3 százalékkal kevesebbre, mint amennyinek a befolyását erre az évre tervezték. Ugyanakkor a kiadásokat mindössze egy százalékkal csökkentenék a miniszterek az ideiekhez képest, vagyis jövőre 410,661 milliárd hrivnyát szándékoznak költeni, ami láthatóan lényegesen több, mint a tervezett bevétel. A költségvetés ugyancsak kimondja, hogy az államadósság felső határa 483,032 milliárd hrivnya lehet 2013-ban, azaz 14 százalékkal magasabb, mint idén.

Eldőlt, hogy 2013. január 1-jétől a létminimum 1108 hrivnyát tesz ki, majd december 1-től 1176 hrivnyára emelkedik. A minimálbért január 1-től havi 1147 hrivnyában állapították meg, december 1-től pedig 1218 hrivnyára szándékoznak emelni, ami megfelel a munkaképes személyek számára megállapított létminimumnak – emlékeztet a korrespondent.net. Az órabér január 1-től 6,88 hrivnya, december 1-től 7,30 hrivnya lesz.

ntk