Nemzetközi Betlehemes Találkozó Debrecenben

2012. december 14., 01:00 , 622. szám

December 7–9. között Debrecenben a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, a Debreceni Művelődési Központ, valamint a Debreceni Csokonai Színház közös szervezésében immár huszonkettedik alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Betlehemes Találkozót. A kulturális eseményen – mely hagyományosan a Kárpát-medencei magyar hagyományőrző együttesek téli ünnepköri játékainak rangos szemléje – több mint 400 betlehemező mutatta be a településén élő betlehemi szokásokat.

33 csoport érkezett Debrecenbe betlehemezni, s az anyaország mellett minden határon túli magyar nemzetrész képviseltette magát: így pl. többek között Vajdaságból Csantavér, Erdélyből Csíkborzsova és Nyírlugas, Felvidékről Abaújszina és Jánok, Kárpátaljáról pedig a Nagymuzsalyi Középiskola tanulóiból álló hagyományőrző csoport, valamint a tiszacsomai és beregújfalui KMKSZ-alapszervezetek betlehemes csoportjai.

Jakab Erika tanárnő, a nagymuzsalyi hagyományőrző csoport vezetője elégedetten nyilatkozott a találkozóról. „A szálláshely elfoglalását követően a gyerekek magukra öltötték a betlehemi jelmezt, s a találkozóra érkezett többi csoporttal egyetemben a város főterére, a Kossuth térre vonultunk. Nagy élményt jelentett, hogy a több mint 400 jelmezbe öltözött betlehemes között énekelve haladhattunk. A főtéren köszöntött bennünket Somogyi Béla, Debrecen város kulturális, szociális és oktatási ügyekért felelős alpolgármestere.”

A találkozó programjainak zöme a következő napon, több helyszínen zajlott. „Mi a Kossuth térre kaptunk beosztást, itt adtuk elő a betlehemes játékunkat – folytatja a tanárnő. – Több más csoport fellépését követően délután Szász Zsolt rendező interjút készített velem és a csoportok vezetőivel. Neki és Tömöry Márta bábdramaturgnak célja, hogy a betlehem mint téli ünnepköri játék felkerüljön az Unesco listájára. E cél eléréséhez a szakmai páros prezentációs anyagot gyűjt, melynek részét képezi a különböző régiókból Debrecenbe érkezett csoportvezetők szakmai megszólaltatása, valamint az általuk vezetett csoportok munkájának és a településükre jellemző betlehemi hagyományoknak a megismerése.

Felléptünk még a Fórumban, a város egyik legnagyobb bevásárlóközpontjában is. A KMKSZ alapszervezeti elnökeként a másik két kárpátaljai csoportvezetővel együtt nagy büszkeség töltötte el a szívemet, amikor a szervezők a csoportok munkáját mint a KMKSZ-nek a magyar kultúra és a néphagyomány megőrzéséért tett erőfeszítéseinek bizonyítékát emelték ki. A nap záróestjén minden csoport oklevelet, valamint a találkozó apropója alkalmából palackozott borokat kapott ajándékba.

A következő napon csoportunk a városházától meghívást nyert a Vojtina Bábszínházba. Egy igen színvonalas bábelőadást követően indulhattunk haza, magunkkal hozva egy igen jelentős kulturális találkozó emlékeit” – zárta beszámolóját Jakab Erika.

Rácz Jánosnak, a tiszacsomai betlehemes csoport vezetőjének különösen az jelentett nagy élményt, hogy szinte ismerősként köszöntötték őket. „Immár hetedik alkalommal nyertünk meghívást a Debreceni Nemzetközi Betlehemes Találkozóra, s kellemes meglepetést jelentett számunkra, hogy voltak olyanok, akik az elmúlt évekből megismertek minket, emlékezve munkánkra – mondja a csoportvezető. – Hétfős csoportunk december 8-án a városi művelődési házban lépett fel, ahol előadtuk a tradicionális, számos generációra visszanyúló tiszacsomai betlehemes játékot. A nézők reakciója alapján sikeresnek ítéltük fellépésünket, s a tapsot nemcsak magunk, hanem őseink hagyományainak elismeréseként is értékeltük. ”

„Csoportunk mozgalmas találkozót tudhat maga mögött, melynek alkalmával háromszor is betlehemeztünk – foglalja össze élményeit Heé Roland, a beregújfalui csoport vezetője. – Mi ez alkalommal a községünkben igen ősinek számító „heródesjátékot” adtunk elő, melyet más néven pásztorjátékként is ismernek. Ennek „régiségét” mutatja, hogy csoportunk tagjai a betlehemes viseletet még nagyapáiktól kapták. Községünkben csak férfiak betlehemeznek, ők járnak a házakhoz, és még az angyalok szerepét is ők játsszák. A nagyapáink által elkezdett hagyományt igyekszünk megtartani, és azt a jövőben is továbbvinni. Nem először vettünk részt a debreceni találkozón, de véleményem szerint ez volt a legjobb mind közül” – zárja beszélgetésünket Heé Roland.

Fischer Zsolt