Mivel díszítsük a fát?

2012. december 21., 01:00 , 623. szám

Mivel már csak napok vannak hátra az ünnepig, az ügyesek már nyilván feldíszítették a karácsonyfát, no meg a házat. Sokak előtt viszont még ott áll a feladat.

Mint minden évben, most sem sietem el a karácsonyfa feldíszítését (igaz, még a fa is az erdőben van), és a kültéri égők is a dobozban vannak még. Bár a jól bevált, nagyjából velem egykorú, hagyományos díszek száma évről évre fogy, a megmaradtak minden évben ott díszelegnek a fán. Az eltört üveg- és műanyag díszeket, széltépte girlandokat viszont minden évben pótolni kell valamivel. Így hát elindultam, hogy megtudjam, miből válogathatok s mennyire mélyen kell ehhez a zsebembe nyúlnom.

A legalapvetőbb karácsonyi kellék természetesen a fa. Az utóbbi néhány évben egyre többen döntenek a mesterséges fenyő, vagyis a mű karácsonyfa mellett. S jól teszik! Bár a karácsonyról legelőször a fenyőillat jut eszembe, mégis úgy hiszem, a műanyag fával jobban jár az ember: ára néhány év alatt megtérül, nincsenek tűlevelek a szőnyegben a következő karácsonyig, s ami számomra a legfontosabb: eggyel több fa marad az erdőben. A mesterséges fákból is többféle létezik. Én luc és ezüst műfenyőt is találtam, melyek közt – akár az élő fáknál – jelentős az árkülönbség. Egy kb. 50 cm magas luc 25, míg egy ugyanekkora ezüstfenyő 75 hrivnyába, vagyis háromszor annyiba kerül. Ezüstből a választék is sokkal szélesebb mind a méret, mind a díszítés tekintetében. Egy 1 m magas fa ára 225, míg az embermagasságú, 170-180 cm-es ára 350 és 375 hr körül mozog. A díszített, vagyis fehér levélvégekkel rendelkező fák ha csak 5 hrivnyával is, de általában drágábbak. Természetesen ezeknél jóval szebb és drágább darabokat is találhatunk. Érdemes jól körülnézni, hisz 25 hrivnyás különbséggel is szembesültem 2 ugyanolyan fa áránál, amiből akár több darab díszt is vásárolhatunk. Élő lucfenyőt már 40-50 hrivnyáért is találunk. A szebbek, illetve az ezüstfenyők persze akár dupla ennyibe is kerülhetnek.

A fa megvan, most díszítsük fel! Elképesztő választékát találtam a különböző színű, formájú, méretű díszeknek. Az egész apró, dió méretű gömböktől kezdve a teniszlabda nagyságúakon át a kézilabda méretűekig mindenfélét találtam. Az ár itt a méret és a díszítettség függvénye. Teljesen egyszerű, diónyi üveg- vagy műanyag gömböt, kis harangot már 1-1,50 hrivnyáért is vehetünk. Csak a felrakásukhoz kell sok türelem. A valamivel nagyobb, teniszlabda méretű gömbök ára 2,50-5 hrivnya is lehet annak függvényében, mennyire díszes. Az egészen hatalmas gömbök darabja pedig 5-10 hrivnya között mozog. Ezekből 4-5 darabbal tele is van a fa. Lustáknak és időtakarékosoknak kiváló.

100 égős izzósort 15 és 30, 200-ast pedig 25 és 60 hrivnyáért is találtam. Egy 10 m-es fénycső ára pedig 200 körül van. A különlegesebb égőket kedvelőknek is van miből válogatniuk. A nagy méretű (30-50 cm), égőkkel felszerelt csillag és Mikulás átlagára 90, a náluk kisebbeké 50 hrivnya. Azt viszont, hogy túlélik az ünnepeket, senki nem tudja garantálni. Vigyázni viszont érdemes velük, hisz az alacsony minőségűek könnyen zárlatot, tüzet vagy akár áramütést is okozhatnak.

A fánkra pedig már csak a korona vagy csúcsdísz és az aranyeső hiányzik. A koronát már 15-ért is megvehetjük, míg az egyszerű aranyeső métere 2 hrivnya, a nála vastagabb, díszesebbé pedig 5-8 hrivnya. 15 hrivnyáért pedig 30 dekagramm szaloncukrot is vehetünk, hogy teljes legyen a díszítés (persze ha marad belőle karácsonyig).

S hogy a fa alatt is legyen valami, egyszerű, édességekből álló ajándékcsomagot már 10 hrivnyáért is vehetünk. Bár, gyanítom, hogy a mobiltelefon és laptop mint ajándék idén is hódítani fog.

A ház külső díszítéséhez bőséges ajtódíszválaszték (Mikulás, csengő) áll rendelkezésünkre már 20-30 hrivnyáért is. 4-5 hrivnyáért már asztaldíszt is vehetünk, 50-ért pedig akár csengős-lámpás, mozgó Mikulás-figurát. Igaz, szerintem elég ijesztőek.

Az árak természetesen attól is nagyban függnek, hol vásárolunk. A megyeszékhelyen, Ungváron általában drágábbak a dolgok. De városon, településen belül is különbözhetnek az árak. Mindenképp érdemes rászánni egy kis időt és fáradtságot, s jól körülnézni. Az ember ott spóroljon, ahol tud.

A választék tehát rendkívül széles. Azok, akik az egyszerűséget kedvelik és alaposan szétnéznek, mielőtt megvennének valamit, már akár 150 hrivnyából is megúszhatják a favásárlást a díszítéssel együtt. A csillogás kedvelőinek pedig határt csak a csillagos ég szabhat.

E. R.