Ne féljetek!

„Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lk 2, 10–11)

Ez a bibliai szakasz egy az ember számára szokatlan, meghökkentő eseményt követ. Az angyal megjelenik a betlehemi pásztoroknak, és azt mondja: ne féljetek. Ha velünk valami rendkívüli és váratlan dolog történik, az első dolog, ami beköltözik a szívünkbe, az a félelem. Ma, a XXI. században rengeteg meglepetés ér minket, és ezek nagyon sokszor nem kellemesek. Év vége felé nagyon sok ember visszatekint, és nem lát mást, mint egy eredménytelen évet; mérlegel, s megállapítja, hogy az esztendő inkább nehézségekkel és bajokkal volt tele, mintsem örömmel. Nem csoda hát, hogy fél a jövőtől. Valaki azt mondja, már túl öreg vagyok, ezért van félelem a szívemben, mások fiatalon attól rettegnek, hogy nem érik el az öregkort. De sok embernek még a szeretet ünnepének közeledtével is félelem költözik a szívébe. Nemegyszer hallom azt a kifejezést, főleg advent idejében, hogy nyakunkon a karácsony. Hát, a nyakában az embernek – főleg, ha ilyen hangsúllyal mondja ki – általában valami kolonc, nehézség, iga van. Nyakunkban a karácsony, és ránk nehezedik, hogy addig még mennyi mindent el kell intéznünk. Pedig a karácsonynak s egyházi ünnepeinknek egyáltalán nem a félelemkeltés a lényege. Félünk, de nem annyira az ilyenkor megsokszorozódó házimunka terhétől, nem is attól, hogy helyt tudunk-e állni; a legtöbb ember attól fél, hogy az az ünnep, amit a szeretet ünnepének nevez, nem szeretetteljesen fog eltelni. És valóban sok minden megzavarhatja az ünneplést. Aggódhatunk, mi lesz, ha nem tetszik az ajándék. Azon, hogy talán olyan vendégek is betoppannak, akikre nem számítunk. Vagy talán a családon belüli meghidegült kapcsolatok szeghetik kedvünket. Egyre gyakrabban tapasztaljuk azt is, hogy azok számára, akik megtehetik, divattá vált a karácsonyi ünnepkört valahol távol, nyaralással vagy téli sportokkal tölteni.

De mi az oka annak, hogy menekülünk? Meglehet, nem magától az ünneptől – mert jórészt mindenkinek olyan az ünnepe, amilyenné formálja azt –, sokkal inkább az emberi kapcsolatoktól, a találkozásoktól; az is előfordul, hogy az elcsendesedés elől, amiben megszólal a lelkiismeret. Talán attól a légkörtől menekül az ember, amit sajnos már csak nagyon ritkán tapasztalhat otthonában, és számára már kellemetlenné, szokatlanná vált.

Ha továbblépünk az ember szűk lelkivilágán, látjuk, hogy szinte minden területen – a társadalomban, nemzetekben, országokban ott motoz a félelem. Köröskörül munkanélküliséget, öregedést, betegséget tapasztalunk, a távközlési eszközök krízisről harsognak. Mindnyájunknak lenne okunk arra, hogy féljünk, megijedjünk…

Nem vehet erőt rajtunk a pillanatnyi megtorpanás, a megrettenés, ha ez a mennyei üzenet a szívünkben, elménkben van, fülünkben cseng: ne féljetek!

A mennyei hírnök azzal semlegesíti a pásztorok félelmét, hogy örömöt hirdet, és az evangélium, az örömhír valójában ez: Krisztus megszületett. A karácsonyi ünnepkörnek erről kell szólnia. Nem különböző divathullámokról, nem több száz vagy ezer izzó fényéről, amivel megpróbáljuk követni az ünnepelni nem tudó, keresztyén gyökerekkel nem rendelkező tengerentúli divatot. Akik a ma félelmei, megpróbáltatásai, váratlan fordulatai között is meghallják: Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömöt…, azoknak lesz erejük szembenézni minden rájuk váró feladattal. Isten ünnepet rendelt számunkra, hogy emlékeztessen rá: az embernek lehet igazi, el nem múló öröme. Az örömöt hirdető mennyei hírnököt az Atya küldte, aki jól tudja, hogy mi milyen helyzetben vagyunk, milyen próbákkal küzdünk, feltornyosuló nehézségekkel kell szembenéznünk. A pásztorok öröme így válik az egész nép örömévé.

Nekünk, ma élő embereknek jó ezért hálát adni. Hogy az egész nép és népek sorában mi is ott vagyunk, magyarok, egyen-egyenként, családokként és gyülekezetekként.

Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus … Ez a félelmeket leküzdő tény. Valóban tehetetlenek vagyunk a bűnnel szemben, önmagunk bűnös mivolta miatt, de megszületett Krisztus, aki bűntelen. És olyan jó, hogy ez az igevers hangsúlyozza azt is, hogy nekünk és értünk született. Ő lesz az, aki megtart bennünket életünk különböző gondjaiban, helyzeteiben, nyomorúságaiban. Ő ad számunkra örömöket is, hogy ne feledkezzünk meg arról, kik vagyunk és kihez tartozunk.

Egy, a ’20-as években írt imádságos könyv került nemrégiben a kezembe. A karácsonyi igeversek felsorolása után néhány megszívlelendő kérdést és tanácsot intéz hozzánk a szerző, melyek elgondolkodtathatják a ma olvasóját is.

Méltóképpen tartjuk-e meg az ünnepeket? – hangzik az egyik. Nagyon sokszor olyan az ünnep, mintha meg lenne tartva, és még sincs. Mert az étkezési és ajándékozási igényeinket ugyan kielégítjük, de Isten többet vár a megterített asztalnál. A külső készülődés behatárolja az ünnepet. Az emberek jóval előtte készülnek, sok elintézni-, szerveznivalójuk van, de vajon elég időt szánnak a lelki készülődésre is?

Van-e a ma ünneplő ember szívében hálaadás? Hálát adni Istennek a született Megváltóért, Megtartóért. Gyakorlatilag ez a karácsony mértéke. Azzal lehet lemérni, hogy valóban úgy és azt ünnepeljük, akit kell, ha ott van a szívünkben a hála Isten iránt Jézus Krisztusért. Ha így van, akkor nem nyűg az ünnep, akkor nem nyakunkban van, akkor nem nehéz elmenni templomba sem kifejezni a hálánkat. Nem esik nehezünkre ennek jeléül valakinek segíteni, akinek talán nem adatott meg, hogy idén az ünnepeket megelégedettségben és békességben töltse.

Vizsgáljuk meg magunkban, elnémul-e bennünk a kételkedés, az előítélet? Tudunk-e kételkedés nélkül hinni, bízni, elfogadni a karácsonyi történetet, még akkor is, ha számunkra egy nagyon nagy titok az ige testet öltése, Jézus Krisztus születése. El tudjuk-e fogadni, hogy a Szentírás tanítása szerint valóban megszületett a világ Megváltója, és az Ő születésének ünnepén el tudjuk-e hinni, sokat látott és tapasztalt felnőttként is gyermeki hittel, hogy Jézus így született meg; és ez a csodálatos alkalom a ma élő ember számára is biztosítja azt a lehetőséget, hogy megkapja a hit jutalmát, a bűnbocsánatot és az örök életet?

Ez a régi imádságos könyv azt tanácsolja a XXI. század emberének, hogy szentelje meg az ünnepeket. Ma akár gyülekezeti tagoktól, keresztyén közegben is nagyon gyakran lehet hallani a Jézuskáról, aki a karácsonyfát hozza, és az ajándékokat küldi. Jézus nevét ne keverd gyermekes hazugságokba – mondja az imádságos könyv szerzője, mert többet ártasz vele, mint gondolod. Amikor felnőnek a gyerekek, rádöbbennek arra, hogy az ajándékok már napokkal előtte meg voltak véve, és csak odarejtették a fa alá. Ezzel a megvilágosodással együtt kétségbe vonhatják Krisztus születésének örömhírét is, az ige igazságát és valóságát. Hitem szerint, a szülők részéről az őszinte és igaz tanítás megalapozza gyermekeik stabil hitvilágát és majdani hitvallását is, amikor ők maguk győződnek meg az igazságról.

Az utolsó tanács így hangzik: ne maradjon el ünnepeinkben az Isten házának látogatása! Ne maradjon ki az ünnepből az Isten tisztelete, hogy az ember részévé váljon az éneklő mennyei karnak, akik ezt zengik: Dicsőség a mennyben az Istennek és a földön békesség és jóakarat az embereknek! Aki tudatosan cselekszi ezeket, tudatosan ünnepel, és tudatosan megy el az Isten házába, így járul az Úr asztalához, bűnbánattal, de Isten kegyelmében bízva, hittel, az az ember valóban már itt, a földön tulajdonosává válik a mennyei üzenetnek. Isten igéje leküzdi benne azokat a félelmeket, melyek őt gúzsba kötnék és képtelenné tennék a szeretetre és a szolgálatra. És az örök mennyei angyali sereg énekének, szolgálatának részeseként bizonyos lehet afelől is, hogy a földi lét után Isten örök élettel ajándékozza meg.

Zán Fábián Sándor,
a Kárpátaljai Református Egyház püspöke